Izbaşa 2., Berki 3. aranyát nyerte országának

Sandra Raluca Ibzaşa nyerte a román olimpiai csapat második aranyérmét: a vasárnapi ugrásdöntőben két nem túl látványos, de magabiztos gyakorlattal maga mögé utasította amerikai és orosz ellenfelét. Alig félórával később Berki Krisztián győzött lólengésben és háromra növelne a magyar aranyérmet számát.izbasa-orul

A 22 éves román tornászlány utolsóként lépett a szőnyegre, amikor már ismerte legfőbb ellenfeleinek jegyét. Közvetlenül előtte a szer fő esélyesének számított Mc Kayla Maloney egy fenomenális első ugrás után fenekén landolt a másodiknál. Korábban két másik versenyző is nagyott vétett.{loadposition kmn}

Ezek után Izbaşa nem kockáztatott, jól bevállt gyakorlatokat mutatott be és a légpuskás Alin Moldoveanu után megnyerte Románia második aranyérmét.  

berki-oromAz alig félórával később kezdődő lólengés döntőjében Berki Krisztiánnak a hazaiak kedvence, Jouis Smith volt a legnagyobb ellenfele. Míg a brit tornász a selejtezőben elvégzett hibátlan gyakorlatával ijesztett rá a mezőnyre, addig Berki csak az ötödik helyről kvalifikált a döntőbe.

A finálé előtt mindenki Berki-Smith összecsapást várt Európa egyik legnagyobb csarnokában, a tornaviadalon 16 500 néző befogadására alkalmas és csordultig megtelt North Greenwich csarnokban, közismert nevén az O2 Arénában. Még Katalin hercegnő is kilátogatott a helyszínre, és éppen a lólengéshez közeli szektor fölött foglalt helyet.

Smith Pekingben bronzérmes volt lovon, a 2010-es vb-n Berki mögött lett második, és három kontinensviadalon végzett másodikként (kétszer magyar riválisa mögött). Most erősen fogadkozott, hogy ezen a szeren ő lesz az első brit olimpiai bajnok.

Ötödik volt a sorban Berki, aki parádés, látványos, anyagerős gyakorlatot adott elő a tőle megszokott hatalmas ollókkal. A pontozók 16,066-ra értékelték produkcióját, ezzel toronymagasan az élre állt. Az anyagerősségre 6,9-et, az előadásra 9,166-at kapott. Több helyről "Köszönjük, Krisztián" hallatszott a lelátóról.

A sort Smith zárta, és amikor szólították, majdnem felrobbant a hangzavarban az aréna. Mivel Berki előtte pompás gyakorlatot adott elő, a hazai versenyzőnek kockáztatnia kellett. Nem a látványra, hanem az erősségre ment rá, és jól bírta végig. Mindenki visszafogott lélegzettel várta az eredményt, közben a két rivális kezet fogott. Smith pontszáma 16,066 lett, azaz ugyanannyit kapott, mint Berki, ám a magyar kiviteli pontszáma magasabb volt (9,166-9,066), ezért Berkié lett az arany, Smith-é az ezüstérem.

Berki a magyar tornasport történetének 15. olimpiai aranyérmét szerezte, ezen a szeren pedig Pelle Istváné (1932), Magyar Zoltáné (1976, 1980) és Borkai Zsolté (1988) után ez az ötödik magyar elsőség. Ezt megelőzően legutóbb Csollány Szilveszter nyert aranyat magyar tornászok közül, ő 2000-ben, Sydneyben gyűrűn bizonyult legyőzhetetlennek.

 

Kimaradt?