Szívkatétert kapott Iker Casillas, már jól van a klasszis kapus

A portugál Jornal de Notícias napilap beszámolója szerint Iker Casillas rosszul lett az FC Porto szerdai edzésén. A klub megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy a 37 éves futballista nincs életveszélyben.

Portugáliai beszámolók szerint a rutinos kapus a szerdai edzés közben jelezte, hogy nem érzi jól magát, azonnal kivizsgálták, majd kórházba is szállították, a vizsgálatok szerint szívrohamot kapott.

Az FC Porto megerősítette a hírt és igyekezett megnyugtatni a drukkereket, hogy Casillas nincs életveszélyes állapotban. Az idénye ugyanakkor véget ért.

Időközben a portugál lapok és a BBC is infarktus-gyanúra pontosította az értesüléseit. Amiben egyetértenek a források, hogy Casillas szívével akadt probléma. A Digisport azt írta, hogy a spanyol hálóőr szívkatétert kapott.

A kapus tavasszal hosszabbított a Portóval szerződést, amely egy plusz egy évre szól – így ha egészségi állapota engedi, 40 esztendős koráig is védhet. Jelen állás szerint viszont kérdéses, láthatjuk-e még a pályán profi labdarúgóként.

Casillas 2015 nyarán igazolt nevelőegyesületétől, a Real Madridtól a Portóhoz. Madridban öt bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert, összesen 19 nagy trófeát, miközben 725 tétmérkőzésen lépett pályára az együttes színeiben. Portóban eddig 156 tétmeccse van és egyszeres bajnok, a legutóbbi, a 2017–2018-as kiírásban végzett élen csapatával. A 167-szeres spanyol válogatott kapus kétszeres Európa-bajnok és egyszeres világbajnok.

„Nagy volt az ijedtség, de sértetlenül megúsztam, minden rendben van. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek az üzeneteket és a szeretetet” – írta a Twitterre Iker Casillas, aki egy képet is posztolt a kórházból szerda este 9 órakor.

Kapcsolódók

Kimaradt?