Két angol csapat jutott be az Európa Liga elődöntőjébe is

A Bajnokok Ligája után a második számú európai klubtorna elődöntőjébe is bejutott két angol futballcsapat: az Arsenal a Napoli, a Chelsea a prágai Slavia elleni kettős győzelemmel harcolta ki a továbbjutás csütörtök este.

Az Arsenal kétgólos előnnyel utazott a nápolyi visszavágóra, amelyett Lacazette szabadrúgásgóljával meg is nyert, így tulajdonképpen simán vette az olasz csapat jelentette akadályt.

A Chelsea az idegenbeli egygólós győzelem tudatában készült a londoni visszavágóra, és bő negyed óra elteltével már 3–0-ra vezetett. A prágai szépítés után egy perccel ismét a hazaiak szereztek gólt, de a csehül álló vendégek nem adták fel, és a második félidőben Petr Sevcík, a Slavia középpályása négy percen belül kétszer is szépségdíjas találattal mattolta Kepa kapust, újra életet lehelve a mérkőzésbe. A fellángolást azonban nem követte újabb vendéggól, így a Chelsea továbbjutása nem került veszélybe, de a prágaiak elmondhatják legalább, hogy „szépen halál” volt.

Az angol klubok idénye ez a mostani az európai kupákban, hiszen miután a Bajnokok Ligájában a Liverpool és a Tottenham is bejutott a négy közé, az Európa Ligában is két szigetországi csapat érdekelt. S ehhez hozzátehetjük, hogy a BL negyeddöntőjében a két manchesteri alakulat, a City és a United is érdekelt volt.

A németek azonban gyengébb szezont futnak Európában, a BL-negyeddöntőkben már egy Bundesliga-csapat sem volt érintett, és az EL-ben is csak volt állva. Az Eintracht Frankfurt azonban megmentette a németek becsületét, miután csütörtök az idegenbeli 4–2-es vereséget ledolgozta a Benfica ellen, és idegenben lőtt góljainak köszönhetően bejutott az elődöntőbe – 39 év után először ért valamelyik nemzetközi kupasorozat ezen fázisába! Az első meccsen a tinédzser Joao Félix mesterhármasával és egy gólpasszával diadalmaskodott a Benfica, ám most a portugál futball legújabb szupertehetsége kevéssé brillírozott, és nem tudta megmenteni csapatát a váratlan búcsútól.

A spanyol házi rangadón a Valencia másodszor is legyőzte a Villarealt, s mondhatni izgalmak nélkül jutott tovább.

Európa Liga, negyeddöntő, visszavágók:

Napoli (olasz)–Arsenal (angol) 0–1 (Lacazette 13.)

  • Továbbjutott: az Arsenal, 3–0-s összesítéssel

Valencia (spanyol)–Villarreal (spanyol) 2–0 (Latorre 13., D. Parejo 54.)

  • Továbbjutott: a Valencia, 5–1-es összesítéssel

Eintracht Frankfurt (német)–Benfica (portugál) 2–0 (Kosztics 37., Rode 67.)

  • Továbbjutott: a Frankfurt, 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett gólokkal

Chelsea (angol)–Slavia Praha (cseh) 4–3 (Pedro 5., 27., Deli 10. – öngól, Giroud 17., ill. Soucek 26., Sevcík 50., 55.)

  • Továbbjutott: a Chelsea, 5–3-as összesítéssel

Az elődöntő párosítása: Arsenal–Valencia, Eintracht Frankfurt–Chelsea. Meccsnapok: május 2. és 9.

Kapcsolódók

Kimaradt?