FRISSÍTVE – Bukarestben kivirágzott Barka

FRISSÍTVE: Az 57 kilós Barka Emese lett a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka, miután pénteken győzött a bukaresti kontinensviadal pénteki döntőjében.

A csepeli versenyző 4:2-re múlta felül az ukrán Tetjana Kitet, így a 2007-es, a 2013-as, a 2017-es és a tavalyi bronzérem után ezúttal aranyat nyert. Egyúttal a magyar csapat harmadik dobogós helyezését érte el a román fővárosban. Szerdán a szabadfogásúak 92 kilogrammos kategóriájában Veréb István, csütörtökön a nehézsúlyú Németh Zsanett harmadik lett.

A fináléban Kit az első lábra támadásával ledöntötte Barkát, aki viszont megőrizte lélekjelenlétét, a földön visszafogott ellenfelére, de ezt a mérkőzésvezető nem vette észre. Ritter Árpád szövetségi kapitány azonnal videobírót kért, és a visszajátszás után Barka is megkapta a maga két pontját (2:2). A vb-bronzérmes és Eb-ezüstérmes ukrán alapvetően lábra támadásokkal próbálkozott, míg a vb-ken és Eb-ken összesen hétszer bronzérmes Barka elsősorban vetélytársa felsőtestét dolgozta meg, de egyik stratégia sem vezetett eredményre.

A folytatásban egyikük sem változtatott a taktikáján, csakhogy az ukrán kétszer is belenyúlt a 29 éves magyar birkózó arcába, amiért mindkétszer megintették (4:2). Edzői az Európa Játékokon győztes Barkát óvatosságra intették, ő pedig betartotta az utasítást, hagyta, hogy Kit támadjon, de az akciókísérleteket felkészülten fogadta. Minden próbálkozást hárított, így a csütörtöki három találkozóján bemutatottnál kevésbé akciódús birkózással ugyan, de ismét győzött.

„Boldog vagyok! Ma nem birkóztam annyira jól, mint tegnap, nem sikerültek a támadások. Kikényszerítettem azokat a szituációkat, amelyekben jól érzem magam, de nem tudtam pontokat csinálni. Azért nyertem, mert mindennél jobban akartam győzni” – értékelte az MTI-nek pályafutása legnagyobb sikerét Barka.

A 63 kg-osok között Sastin Marianna bronzérmet szerzett Magyarországnak, míg a 65 kg-os súlycsoportban a román színekben versenyző Incze Kriszta Tünde második lett, miután a döntőben 6:4 arényban kikapott az azeri Jelisz Manolovától.

Kapcsolódók

Kimaradt?