Női kosár: szerb Európa-bajnokot igazolt a Sepsi-SIC

A 24 éves Kristina Topuzovics csatlakozott a Zoran Mikes irányította háromszoros bajnok és háromszoros Román Kupa-győztes Sepsi-SIC női kosárlabdacsapathoz.

A 183 centiméter magas kosárlabdázó a Crvena zvezda együttesétől érkezett, alacsonybedobóként és erőcsatárként is bevethető. A szerb játékos már az első edzést is letudta, pénteken pedig a kötelező orvosi vizsgálat következik számára.

Topuzovics szülővárosában, Sabacban kezdett kosárlabdázni, 2010-ig játszott nevelőegyesületénél, majd a belgrádi Radivoj Koracshoz igazolt, 2016-ban pedig Montenegróba tette át székhelyét, ahol a Buducsnost Volcano csapatát erősítette. A Podgoricában eltöltött két év után, visszatért Belgrádba, a Crvena zvezda mezét öltötte magára, és a szerb klubtól igazolt Sepsiszentgyörgyre. Háromszoros szerb bajnok és egyszeres Szerb Kupa-győztes, kétszer bizonyult csapatával a legjobbnak az Adria-ligában és egyszer bajnoki címet ünnepelhetett Montenegróban. 2012-ben a tizennyolc év alatti szerb válogatottal bronzérmet nyert a kontinensviadalon, 2014-ben a húsz év alatti nemzeti együttessel negyedik lett, majd a felnőtt csapat tagjaként 2015-ben aranyérmet szerzett az Európa-bajnokságon. Utóbbi megmérettetésen a válogatott legfiatalabb tagjaként hét mérkőzésen kapott lehetőség, összesen 66 percet játszott és 13 pontot szerzett.

„Az első edzésem jól sikerült, számomra mindenképp egy új tapasztalatszerzési lehetőség, hogy a román bajnokságban játszhatok, hiszen több szezont lehúztam a szerb pontvadászatban. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, viszont örülök, hogy idejöttem. Még csak egy napja vagyok Sepsiszentgyörgyön, de kiválóan érzem magam, a csapattársak elfogadtak, Jovana Pasics pedig sokat segít, még jobban megkönnyíti a beilleszkedést, mivel őt már régebb óta ismerem. Először teszem próbára magam Európa más részén, egy olyan bajnokságban, ami különbözik a szerbtől, sok jót hallottam erről a klubról, Jovana is megosztott velem információkat. Természetesen Zoran Mikes edzőt is régebbről ismerem, hiszen játszottam már ellene, azt gondolom, hogy mindenképp jó helyem lesz itt. Bízom benne, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobb leszek és fejlődni tudok, valamint remélem, a bajnokságot és a kupát is megnyerjük” – nyilatkozta Kristina, aki ebben az idényben hat mérkőzésen játszott az Adria-ligában, átlagban 22.8 percet töltött a pályán, 7.5 pontot szerzett, 5.8 lepattanót gyűjtött és 2.2 gólpasszt osztott ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?