A Fed-kupa elődöntőjében a román lányok – Emil Boc püfölte a szurkolói dobot

Drámai küzdelemben 6:7(2), 6:4, 6:4 arányban legyőzte az Irina Begu-Monica Niculescu páros a Katerina Siniakova-Barbora Krejcikova duót, és ezzel Románia 3-2 arányban győzött vasárnap Ostravában a címvédő Csehország ellen a női tenisz Fed-kupa negyeddöntőjében. A román csapat Franciaország válogatottjával küzd meg a döntőbe jutásért.

Begu és Niculescu, akik legutóbb Huahinban megnyerték a thaiföldi nyílt teniszbajnokságot, 2 óra 53 perc alatt győzték le a világ legjobb párosát.  Az első szettben 3-3-ig mindenki hozta saját adogatását, majd 3-3 brék következett. A rövidítésben a cseh páros 1-2 után zsinórban hat labdát nyert, és vitte a játszmát.

A második szett román brékkel indult és ezt az előnyt megtartották a játszma végéig. A harmadik szett szintén román brékkel indult, de a csehek azonnal visszabrékeltek. A románok ismét brékeltek, de a csehek 4-4-en kiegyenlítettek. Ezt követően a román páros nullára vette el a csehek adogatását, majd kiszerválta a meccset.

Egy csoport romániai szurkoló lelkes biztatása mellett, egy nagyszerű mérkőzés végén, a Begu-Niculescu páros történelmet írt. A szurkolók közt jelen volt egy jelentősebb kolozsvári csoport, élükön Emil Bockal. A polgármester nyolc órán keresztül fáradhatatlanul püfölte a biztatás ritmusát diktáló dobot.

 

Románia másik két pontját Simona Halep szerezte, aki szombaton 6:4, 6:0-ra verte Katerina Siniakovát, vasárnap pedig 6:4, 5:7, 6:4 arányban győzte le Karolina Pliskovát. Mihaela Buzărnescu szombaton 6-1, 6-4-re kapott ki Pliskovától, vasárnap pedig 6:4, 6:2 arányban marad alul Siniakovával szemben.

A román csapatot Simona Halep (WTA - 3.), Mihaela Buzărnescu (WTA - 29.), Irina Camelia Begu (WTA- 75.), Ana Bogdan (WTA- 105,) és Monica Niculescu (WTA - 106.) alkották. A cseh válogatott összetétele: Karolina Pliskova (WTA - 5.), Katerina Siniakova (párosban WTA - 1.), Barbora Krejcikova (párosban WTA - 2.) és Marketa Vondrousova (WTA - 72.).

Románia és Csehország női teniszválogatottja két alkalommal találkozott eddig a Fed-kupa keretében (1980-ban és 2016-ban), és mindkétszer Csehország nyert. Románia április 20-21-én a Belgiumot 3-1 arányban felülmúló Franciaországgal játszik az elődöntőben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?