Erste Liga: mindhárom erdélyi csapat Budapesten vendégeskedett

A jégkorong Erste Liga felsőházában érdekelt erdélyi csapatok - Csíkszeredai Sportklub és Brassói Corona - vesztesen hagyták el a pályát, csak az alsóházban szereplő Gyergyói HK tudott győzni budapesti ellenfelével szemben.

Az éllovas Fradi már fél perc után vezetett a Brassói Corona elleni összecsapáson, Pavuk Attila érkezett Nagy Gergő passzára. Támadásban maradtak a hazaiak, több ziccerük akadt. Az első harmad második felére talált magára a Brassó, és a 15. percben egyenlített is: Zsók Levente kotort be egy kipattanót.

A második játékrészt is jól kezdte az FTC, és három perc sem kellett ahhoz, hogy újra vezessen: Brett Switzer szerzett korongot, elhúzta Patrik Polc mellett, és belőtte. A hazaiak nem tudtak élni egy emberelőnnyel, majd ismét egyenlített a Brassó, Mihály Árpád eszmélt leggyorsabban a védők között a 31. percben. A Ferencváros továbbra is többet támadott, de helyzetei kimaradtak, és a vendégek ezt megint kihasználták: Tendler emberelőnyben belőtt egy kipattanót.

A harmadik felvonás elején Pleszkán védett nagyot Tendler szólója után, majd az FTC emberelőnyben egyenlített, miután Nagy Gergő belepiszkált Perrier bombájába. Mindkét csapat nagy erőkkel támadott a győzelemért, és ez végül a Fradinak jött össze: Switzer az 56., majd Rafaj az utolsó percben talált be.

Nyilatkozatok
Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Az első gól után azt hittük, hogy megvan a meccs, és leálltunk. A harmadik harmadra apró változtatásokat eszközöltünk, tudtunk gyorsítani és ennek köszönhetően győztünk. Óriási három pont ez nekünk.”
Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „Kemény, szoros meccs volt. Nem vagyok csalódott, elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Nagyot léptünk előre az újpesti vereség után. A második és a harmadik harmad kiegyenlített volt, bármelyik csapat nyerhetett volna. Ez most a Fradinak sikerült.”

Újpesti fölényt és remek kapusteljesítményeket hozott a meccs. Az egyetlen gól 67 másodperccel a vége előtt esett: Stefishen lőtte be biztosan Sikorcin passzát.

Az UTE ezzel egy pontra megközelítette a szeredaiakat.

 

Az alsóházi meccsen Szopos Ottó találatával szerzett vezetést a fővárosi gárda, de Elekes Darabont Hunor-Csaba gyorsan válaszolt. A folytatásban sok volt a kiállítás mindkét oldalon, és egy ilyen helyzetből született a következő gól: emberhátrányban Pavel Vorobjev talált be a 40. percben. Az utolsó felvonásban tűzijátékot rendezett a Hokiklub, 21 lövése volt, és a hajrában előbb egy kiállítás, majd kapuslehozatal miatt emberelőnyben próbálkozhatott, de az egyenlítés nem jött össze.

Eredmények, középszakasz:
    felsőház:

  • FTC-Telekom - Brassói Corona 5-3 (1-1, 1-2, 3-0)
  • Újpesti TE-SC Csíkszereda 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)
    A tabella:
1. FTC-Telekom     3  2   1   -   -   13- 9  14 pont
2. Csíkszereda        4  2   -   -   2    8- 6   9
3. Újpesti TE          4  2   -   1   1   14- 8   8
4. Brassói Corona  4  1   -   -   3    7-16   5
5. Debreceni EAC   2  1   -   -   1    4- 6   3

    alsóház:

  • Hokiklub Budapest-Gyergyói HK 1-2 (1-1, 0-1, 0-0)
A tabella:
1. Fehérvári Titánok         5  2   3   -   -   11- 5  18 pont
2. Gyergyói HK                 4  3   -   -   1   17- 6  13
3. EV Vienna Capitals II   5  2   -   1   2   11-16   8
4. Hokiklub Budapest       4  1   1   1   1    9- 8   6
5. Schiller-Vasas HC       3  -   -   2   1    5-10   2
6. Dunaújvárosi Acélbikák  3  -   -   -   3    4-12   2

Kapcsolódók

Kimaradt?