„Úgy szöktek rám, mintha terrorista lennék"

„Úgy szöktek rám, mintha terrorista lennék, és indoklás nélkül kivezettek a sportcsarnokból” – mesélte gyulafehérvári „kalandját" a maszol.ro-nak Korodi István. sepsi-kiviszikA sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC női kosárlabdacsapat szurkolója azzal vívta ki a csendőrök figyelmét, hogy székely zászlót mert lobogtatni a Román Kupa négyes döntőjének első, a hazaiak ellen amúgy elvesztett hétfő esti mérkőzése alatt.

„Csak a miénk szúrta a szemüket"

A történtek másnapján Korodi elmondta, nem büntették meg, sőt a sportcsarnok előtt várakozva barátságos hangnemet használtak vele szemben a csendőrök. „Zavaró volt az eljárás, hiszen a teremben farudakon lobogtatták a román, az amerikai és az izraeli zászlót, csupán a miénk szúrta a szemüket” – idézet fel a kosárdrukker, hozzátéve, hogy a kedd délutáni kisdöntőre újra megpróbálják bevinni a székely zászlót.sepsi2

A Final Four-ra amúgy a magyar húsvét ellenére szép számú szurkolócsapat kísérte el a sepsiszentgyörgyi lányokat. A Sepsi SIC hétfőn a házigazda csapattal mérkőzött meg, akiktől súlyos, 83-63 arányú vereséget szenvedtek.

A székelyföldi szurkolókat felháborító mozzanat a meccs utolsó perceiben történt, a szervezők a csendőrök segítségével vezették ki Korodi Istvánt. A székely zászlót lobogtató drukker „kitessékelése" a sepsiszentgyörgyi zöld-fehér csapat vezetőségét és szurkolóit is zavarta, hiszen a mérkőzések ideje alatt a csarnokban lobogtak a román és amerikai zászlók, mindössze a székely zászló zavarta a szervezőket.

Óriászászlóval várják a vendégeket

Korodi István a maszol.ro-nak elmondta: már a sportcsarnokba való bemenetelkor szóltak nekik, hogy nem lobogtathatják a székely zászlót, majd odabent azt látták, hogy a többi csapat szurkolója rudakra felszerelt román, amerikai és izraeli lobogókat lenget, ezért a meccs utolsó másodperceiben elővették az egyébként rúd nélküli székely zászlót, és kezükbe tartva lengették. sepsi-zaszlo

A Sepsi SIC legközelebb most hétvégén játszik hazai pályán a gyulafehérvári csapat ellen. A maszol.ro értesülései szerint a gyulafehérvári incidens miatt a szurkolók itthon egy óriási székely zászlóval fogadják az vendégeket.

Rusz: ellenségként kezeltek

A sepsiszentgyörgyi kosárlabdaklub vezetője, Rusz István lapunk érdeklődésére kifejtette: sajnálattal veszik tudomásul az incidenst. Mint mondta, zavaró volt a szervezők viszonyulása, akik "értékzavaros állapotukban" a sepsiszentgyörgyi csapatot és a szurkolóit is ellenségként kezelték. Rusz István egyébként a Final Four-nak otthont adó Gyulafehérvári sportcsarnok körülményeivel is elégedetlen volt.

„Egy 180 férőhelyes csarnokba bevittek még 200 széket, a szurkolók számára nem volt elég hely. A döntőt játszó négy csapat számára volt két öltöző és két tusoló, amit az épület mellé elhelyezett két, gyalulatlan deszkapadlóval borított konténerrel bővítettek. Erre a helyzetre mondanák a nemzetközi szakértők, hogy szegényes szervezés” – mondta Rusz István. sepsi-korodi

A sepsiszentgyörgyiek kedden 17,15-kor az Aradi ICIM ellen játszanak bronzmérkőzést. Az első és második helyért zajló meccs Gyulafehérvár és a Târgoviste között zajlik 19.45 órától. Az utóbbi mérkőzést közvetíti élőbe a DigiSport2.

 

Kimaradt?