BL: a Lyon az utolsó nyolcaddöntős, kikapott a Juve és a ManUnited is

Utolsóként az Olympique Lyon jutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, miután a csoportkör szerdai utolsó játéknapján 1-1-es döntetlent ért el Kijevben, a Sahtar Donyeck vendégeként. A Real Madrid csoportelsőként jutott tovább, de történelmi vereséget szenvedett.

A kijevi mérkőzésen a házigazda ukrán csapat szerezte meg a vezetést, de az előző négy csoportmeccsén egymás után döntetlent elérő francia együttes egyenlíteni tudott, és a lefújásig megőrizte az 1-1-es eredményt. A Lyon így csoportmásodikként lépett tovább a legjobb 16 közé, veretlenül, egy győzelemmel és öt döntetlennel. A csoport másik a Hoffenheim 2-1-re kikapott a forduló előtt már biztosan csoportelső Manchester City vendégeként.   

Az E csoportban az Ajax és a Bayern München a csoport első helyéért csapott össze Amszterdamban. A mérkőzés nagy izgalmakat, két piros lapot és két tizenegyest is hozott, és végül 3-3-as döntetlennel zárult. A vezetést a müncheni együttes szerezte meg az első félidő elején, a második játékrészben aztán előbb egyenlített, majd fordított az Ajax, de ez is kevés volt a sikerhez. A hajrában ugyanis egy tizenegyesből szerzett góllal egyenlített a Bayern, amely aztán a 90. percben újra megszerezte a vezetést, de a hazaiak az utolsó pillanatokban még ki tudtak egyenlíteni. A csoportot azonban így is a Bayern nyerte meg.   

A H csoportban a csoportelsőség még kérdéses volt a szerdai meccsek előtt, ám a harmadik és így Európa-ligás Valencia 2-1-re legyőzte a vendég Manchester Unitedet, így a Juventusnak nem volt szüksége a győzelemre Bernben, a Young Boys otthonában, ahol 2-1-es vereséget szenvedett. Érdekesség, hogy a Manchester Unitedben Phil Jones öngólt szerzett, amire a BL-ben legutóbb 2011-ben volt példa a Vörös Ördögöknél, a vétkes akkor is Jones volt.

Nyolcaddöntősök országonként:
Anglia: 4 (Liverpool, Manchester City, Manchester United, Tottenham)
Spanyolország: 3 (Barcelona, Atlético Madrid, Real Madrid)
Németország: 3 (Bayern München, Dortmund, Schalke)
Olaszország: 2 (Juventus, Roma)
Franciaország: 2 (PSG, Lyon)
Hollandia: 1 (Ajax)
Portugália: 1 (Porto)

A G csoportban a háromszoros címvédő, csoportelsőként már az 5. forduló után továbbjutott Real Madrid a Santiago Bernabéu Stadionban szenvedett 3–0-s vereséget a CSZKA Moszkvától. A Real korábban sohasem kapott ki három góllal Madridban az európai kupákban. Az igazán érdekes, hogy a madridi együttest oda-vissza legyőző CSZKA így is csak a negyedik helyen végzett, így az Európa Ligában a Romát legyűrő cseh Viktoria Plzen folytathatja.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:   

E csoport:

  • Benfica (portugál)-AEK Athén (görög) 1-0 (0-0)
  • Ajax Amsterdam (holland)-Bayern München (német) 3-3 (0-1)

A csoport végeredménye: 1. Bayern München 14 pont, 2. Ajax 12, 3. Benfica 7, 4. AEK Athén 0   

F csoport:

  • Manchester City (német)-Hoffenheim (német) 2-1 (1-1)
  • Sahtar Donyeck (ukrán)-Olympique Lyon (francia) 1-1 (1-0)

A csoport végeredménye: 1. Manchester City 13 pont, 2. Olympique Lyon 8, 3. Sahtar Donyeck 6, 4. Hoffenheim 3   

H csoport:

  • FC Valencia (spanyol)-Manchester United (angol) 2-1 (1-0)
  • Young Boys (svájci)-Juventus (olasz) 2-1 (1-0)

A csoport végeredménye: 1. Juventus 12 pont, 2. Manchester United 10, 3. Valencia 8, 4. Young Boys 4    korábban:   

G csoport:

  • Real Madrid (spanyol)-CSZKA Moszkva (orosz) 0-3 (0-2)
  • Plzen (cseh)-AS Roma (olasz) 2-1 (0-0)

A csoport végeredménye: 1. Real Madrid 12 pont, 2. Roma 9, 3. Plzen 7, 4. CSZKA Moszkva 7

Kapcsolódók

Kimaradt?