Jobbikos meccsnézés: büdös oláh, aki nem ugrik!
„Büdös oláh, aki nem ugrik!” – ordította bele péntek este a mikrofonba a Puskás Ferenc Stadion közvetlen közelében felállított színpadról a Jobbik által szervezett közös meccsnézésen az egyik fellépő mélymagyar együttes frontembere. Utóbb örömmel állapította meg, hogy a szélsőjobboldali párt által szervezett akciót egyetlen román sem tisztelte meg.
Megjelent viszont több ezer nemzeti érzelemtől túlfűtött magyar, akik magyar, székely és árpádsávos zászlók tengerével tüzelték magukat a magyar-román mérkőzés előtt. Azért csak magukat, mert a kettős rendőrkordonnal lezárt stadionba csak 430 ember mehet be, közöttük a pályára lépő tizenegy magyar és tizenegy román futballista.
„A mieinkkel tartunk”
A jobbikos rendezvény felé menet csatlakoztam három magyar sálat viselő szurkolóhoz, akik nem politikai meggondolásból döntöttek úgy, hogy a pártrendezvényen és nem a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által, az Ötvenhatosok terén szervezett eseményre látogatnak ki.
„Közelebb van a stadionhoz, többen vannak és ha elég hangosak vagyunk, akkor segíthetünk a fiúknak is buzdításunkkal” – mondta el egyikük a maszol.ro kérdésére. Kiejtését hallva gyanút fogtam, hogy nem erdélyiekkel van-e dolgom, nagy volt az öröm, amikor a román személyazonosságiját is megmutató Fazekas Miklós megtudta, hogy hazai újságíróval beszélhet. „Szatmárról jöttünk, a mieinkkel tartunk” – tette hozzá. Elmesélte, hogy 11 éves volt 1981-ben, amikor édesapjával, Lajossal együtt majd szétszedték a berendezést, amikor a családtagnak tartott Fazekas László belőtte azt a gólt, amely a magyarok utolsó győzelmét is eredményezte a románok ellen. Annak már 32 éve.
„Ott vannak négyen, nézzétek meg őket”
Alig volt időnk tisztességesen bemutatkozni, mert szívesen nem látott „vendégek” zavarták meg sétánkat. Három, rendőrökkel telepakolt mikrobusz fékezett le mellettünk és a kiugráló rendőrök udvariasan, de ellentmondást nem tűrő hangon elkérték igazolványainkat. Így került be a maszol.ro tudósítója is a magyar rendőrség adatbázisába.
Érdeklődésemre, hogy mindenkit igazoltatnak-e elmondták, rádión szóltak oda nekik, hogy „ott vannak négyen, nézzétek meg őket”. Egy kis motozás és táskaátvizsgálás után az egyik rendőr már barátian érdeklődött arról, hogy maradok-e a vasárnapi Ferencvárosi TC-Kolozsvári CFR 1907 találkozóra is.
Lengyel, magyar két jó barát
Tizenheten voltak azok a Lech Poznan szurkolók, akik a Hősök terén egy óriási, a lengyelek és magyarok közötti évszázados barátságot hirdető drapival hívták fel az arra járók és a rendőrök figyelmét. Történt ugyanis, hogy a kis showt befejező poznaniak ugyanarra a sorsra jutottak, mint erdélyi honfitársaim, őket is igazoltatták a rend bősz őrei.