Feladta a mérkőzést Simona Halep a pekingi torna nyitófordulójában

32 perc és egy elveszített játszma után hátproblémái miatt feladta a mérkőzést Simona Halep a 8 285 274 dollár összdíjazású pekingi torna nyitófordulójában.

A román teniszező a tunéziai Ons Jabeur ellen lépett pályára vasárnap Pekingben, ahol tavaly tornagyőztes volt, és ennek köszönhetően pályafutása során először a világranglista élére állhatott. Ezúttal azonban már a nyitókörben búcsúzott, miután 32 perc játék után, hátbántalmai miatt feladta a mérkőzést.

Gyengén kezdte a találkozót Halep, ellenfele 4:0-ra vezetett már, mire sikerült megnyernie egy játékot, de úgy, hogy a tunéziai sorozatban két kettős hibát vétett. Halep 0:3-nál konzultált edzőjével, Darren Cahill-lel, 1:4-nél pedig orvosi szünetet kért, ez azonban nem hozta meg a kívánt a hatást, így további két játék után a mérkőzés feladására kényszerült.

Simona Halep ezzel sorozatban negyedszer veszít mérkőzést: a cincinatti torna elveszített döntője után a US Openen az első fordulóban búcsúzott, és Vuhanban sem jutott túl a második körön.

Halepen kívül két román teniszező került még fel a főtáblára Pekingben: Mihaela Buzărnescura a fehérorosz Aleksandra Sasnovici vár az első fordulóban, Sorana Cîrstea pedig a holland Kiki Bertensszel játszik vasárnap.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?