Csíkban nem csak a fiúk tudnak focizni
Győzelemmel mutatkozott be a harmadosztályú bajnokságban az FK Csíkszereda női csapata.
Albu László együttese az első fordulóban a Nagybányai Independenta 2 csapatát fogadta és az első perctől fogva uralta a mérkőzést. Szőcs Renáta már a 7. másodpercben betalált, ezzel pedig az FK női csapatának első hivatalos találata az ő nevéhez fűződik.
A piros-feketék a 34. percben már 4–1-re vezettek és a félidő vége előtt Kristály Franciska növelhette volna az előnyt, de a kapufát találta el és a kontrából a nagybányaiak szépítettek, így félidőben 4–2 volt az állás.
Szünet után a csíkiak ott folytatták, ahol abbahagyták és újabb négy alkalommal találtak be a nagybányaiak kapujába.
FK Csíkszereda – Nagybányai Independenta II. 8:3 (4:2)
Gólszerzők: Szőcs Renáta 2, Kristály Franciska 2, Györgyicze Réka 2, Nagy Noémi, Bizsi Mária.
FK Csíkszereda: Balogh Mercédesz-Dorottya, Albu Erika, Péter Kinga, Boér Bíborka, Isztojka Roxana, László Renáta, Antal Anita, Nagy Noémi, Szőcs Renáta, Kristály Franciska, Györgyicze Réka. Cserék: Balog Nikolett, Olti Jácinta, Simon Mónika, Bizsi Mária, Péter Alexandra. Vezetőedző: Albu László.
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/BBPZE_2283.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2277.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2282.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2283.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2284.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2285.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2286.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2287.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2288.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2289.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2290.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2292.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2295.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2296.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2297.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2298.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2299.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2300.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2301.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2303.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2304.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2306.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2307.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2309.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2310.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery2788/PZE_2311.jpg)