Futsal: lemosta ellenfelét a pályáról a Csíkszeredai Imperial Wet

Már az első másodpercekben gólt szerzett a Csíkszeredai Imperial Wet csapata a Gloria Buzau elleni bajnoki meccsen, majd a folytatásban kényük-kedvük szerint lőtték a gólokat. 

Nyeretlen csapatok meccsét rendezték kedd este a román teremlabdarúgó-bajnokság második fordulójában, ahol a Csíkszeredai Imperial Wet az újonc SCM Gloria Buzaut fogadta. Az előzetes papírforma szerint a csíkiak voltak a meccs toronymagas esélyesei és ezt már rögtön az elején bizonyították. F. Matei gyakorlatilag a kezdő sípszót követő másodpercekben már betalált, hogy kis időre rá Alvaro bombagóljával már kettő legyen közte. Ekkor némi meglepetésre, a játék képével ellentétben, a vendégek szépítettek, majd a kapufát is eltalálták. Ez jó figyelmeztető volt a hazaiaknak, akik megrázták magukat és a szünetig további öt gólt szerezve eldöntötték a találkozót is egyben.

A második félidőt már csak a kötelesség miatt is le kellett játszani, amely idő alatt a csíkiak javítottak a gólarányon és végül 13-2-es győzelmet arattak.

A bajnokságban most egy közel kéthetes szünet áll be a válogatott összetartás miatt, majd a hónap utolsó hétvégéjén folytatódik az. A csíkiak a következő játéknapon a Dunarea Calarasi vendégei lesznek, majd október első hétvégéjén a bajnok Temesvár otthonában lépnek pályára. A legközelebbi hazai meccs az ötödik fordulóban lesz október 14-én, amikor a Futsal Poli Iasi érkezik.

Csíkszeredai Imperial Wet – Gloria Buzău 13–2 (7–1)
Gólszerzők: Florin Matei (1., 16., 30.), Alvaro (6., 15.), Cristian Matei (12.), Daniel Ramos (19., 22., 23., 27., 35.), Cezar (19.) Szőcs László (25.), illetve Emil Isac (11.), Ion Dumitru (36.).

Kimaradt?