Mol Liga-döntő: győzelmi kényszerben a csíki hokisok
Hosszas buszozás után kedd délben megérkezett Dunaújvárosba a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata. A fiúk már kedd délután magyar idő szerint 18 órától jégedzésen vesznek részt, akárcsak majd szerda délelőtt. A csapattal nem tudott elutazni Molnár Zsolt és Molnár Szabolcs sérülés miatt, míg az edzők a kapusok közül ezúttal Ruczujt hagyták otthon és Fülöpöt vitték magukkal.
A szerda esti Dunaújvárosi Dab.Docler – HSC Csíkszereda MOL Liga döntő ötödik mérkőzésnek óriási a tétje, hiszen amennyiben a csíki csapat veszít, akkor a dunaújvárosiak megvédik bajnoki címüket. Ellenkező esetben a csapatok újfent Csíkszeredában mérik össze tudásukat.
A döntő első három mérkőzése parázs játékot hozott, ám a negyedik találkozó jóval elmaradt a várakozásoktól. A csíki csapat edzője, Gál Sándor, a jó kezdésben látja az esélyt, hiszen mint fogalmazott olyan kezdést, mint szombaton és vasárnap, nem engedhet meg magának a HSC egy olyan erős ellenféllel szemben, mint a Dunaújváros.
„Nem tudom felfogni, hogy miért kezdjük a mérkőzéseinket ilyen gyengén. Többször is felhívtuk a játékosok figyelmét arra, hogy jóval keményebb kezdésre van szükség. Ha nem így kezdünk, akkor nagyon nehéz lesz. Fel nem adjuk, ameddig egy kicsi reményünk van. Kint jobban tudunk játszani, hiszen nem vagyunk akkor nyomás alatt, mint itthon” – mondta Gál Sándor.
A játékosok sem adják fel a küzdelmet, bár nagyon el voltak keseredve a vasárnapi mérkőzés után. Többen is azt fogalmazták meg, hogy a jégkorong történelmében nem egy alkalommal volt olyan, hogy ilyen hátrányból felállt egy-egy csapat és megfordította az állást.
Ezt konkrétan Góga Attila a HSC Csíkszereda kapitánya is kijelentette: „Megyünk tovább, készülünk a szerdai meccsre. Csak erre gondolunk, koncentrálunk. A klub történetében már nem egy ilyen döntő volt, ahonnan 3–1-ről fordítottunk. És más bajnokságokban is. Nincs semmi elveszve. Ezt beszéltük a fiúkkal és az edzők is ezt mondták. Ez egy rájátszás egygólos hátrányt is nagyon nehéz megfordítani, így ezért nagy jelentősége van az első gólnak. Ebből kifolyólag is nagyon fontos, hogy a mérkőzéseket jól kezdjük.”
A MOL Liga döntőjének további műsora:
- 5. mérkőzés, március 20.: Dunaújvárosi Dab.Docler – HSC Csíkszereda (19.30).
- 6. mérkőzés, március 22., ha kell: HSC Csíkszereda – Dunaújvárosi Dab.Docler (17.30).
- 7. mérkőzés, március 25., ha kell: Dunaújvárosi Dab.Docler – HSC Csíkszereda (19.30).
A négy nyert mérkőzésig tartó finálé állása: Csíkszereda – Dunaújváros 1–3 (0–2, 3–1, 3–4 – hu., 2–3 – hu.)