Nemzetek Ligája: álomszép gólokkal nyertek a magyarok a görögök ellen

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a vendég görög csapatot a Groupama Arénában rendezett zárt kapus Nemzetek Ligája-mérkőzésen kedden, így megszakította öt meccsen át tartó nyeretlenségét.

Az összecsapáson látványos támadás végén Sallai Roland első válogatottbeli találatával korán vezetést szerzett Marco Rossi szövetségi kapitány együttese, majd Konsztantinosz Manolasz gyors egyenlítését követően még a szünet előtt visszavette a vezetést Kleinheisler László bombagóljával.

A második félidőben mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, ám újabb gól már nem született. A magyarok 1987 októbere után nyertek újra tétmérkőzésen a görögök ellen, míg 2018-ban négy vereség és egy döntetlen után első győzelmüket aratták.

A nemzeti csapat két idegenbeli összecsapással folytatja szereplését a Nemzetek Ligájában: október 12-én a görög, három nappal később pedig az észt együttes vendége lesz.

Jól kezdték a mérkőzést a magyarok, akik az első negyedóra végén rendkívül látványos támadásból vezetést szereztek a válogatottban először eredményes Sallai góljával. Nem tartott sokáig az előny, mivel rögzített helyzetből három percre rá egyenlítettek a görögök, Manolasz szintén első találatát ünnepelhette a nemzeti mezben.

A kezdeményezést ezt követően átvette a vendég gárda, több veszélyes helyzetet is kialakítottak Gulácsi kapuja előtt, míg védekezésben szabálytalanságokkal tördelték a játékot. A játékrész utolsó öt percére kapujához szegezte ellenfelét Marco Rossi együttese, a nyomás vezető góllá érett végül: a hatodik lövésből Kleinheisler találta a hálóba nagy erővel.

A szünetben és röviddel utána mindhárom cserelehetőségét kihasználta a vendégek német szakvezetője, Michael Skibbe, ám ekkor is inkább a magyarok akarata érvényesült mezőnyben. Lehetőség inkább a vendégek előtt adódott, ám Gulácsi több alkalommal is remekül védett.

Az utolsó tíz percre felharsant a magyar szurkolók hangja, akik a stadionon kívülről éltették és buzdították a válogatottat, amely a játékrész második felében néha eljutott a görög kapuig. Újabb gólt azonban már egyik csapat sem szerzett, így a magyar válogatott megszerezte első pontjait a Nemzetek Ligájában.

Kapcsolódók

Kimaradt?