US Open: Serena Wiliams és Oszaka Naomi játssza a női döntőt

A hatszoros US Open-győztes amerikai Serena Williams pályafutása során a kilencedik alkalommal jutott be az év utolsó Grand Slam-tornájának a döntőjébe, mivel az elődöntőben lemosta Anastasija Sevastovát a pályáról. Ellenfele a hazai Madison Keyst legyőző Oszaka Naomi lesz.

Pedig Sevastova nem kezdett épp rosszul, hiszen rögvest brékelte a korábbi világelsőt, majd saját adogatását hozva 2:0-s előnyre tett szert. Ezt követően Serena Williams egymást követő öt játékot nyert meg, így Sevastovának a szettben maradásért kellett adogatnia. Ezt még megtette, de utána már egyetlen gémet sem tudott megnyerni, és Serena Williams 67 perc játék alatt 6:3, 6:0-ra nyert.

A másik ágon a japán Oszaka Naomi a hazai Madison Keys ellen lépett pályára. A döntőig vezető úton egy 6:2, 6:0-t, egy 6:0, 6:0-t, a negyeddöntőben pedig egy 6:1, 6:1-et is bemutató játékos 1:2-es hátrányánál négy bréklabdát hárítva egyenlített, ettől pedig olyan lendületbe jött, hogy sorozatban hét gémet nyert meg (6:2, 2:0).

Az utolsóban hat fogadóesélyt hagyott kihasználatlanul Keys, aki hiába hozta ezt követően adogatásait, Oszaka 4:3-nál is hárította ellenfele bréklabdáját, 5:4-nél pedig befejezte a meccset (6:2, 6:4). A 20 éves Oszaka lett az első japán női játékos, aki GS-tornán döntőbe jut.

US Open,
női egyes, elődöntő
S. Williams (amerikai, 17.)–Sevastova (lett, 19.) 6:3, 6:0
Oszaka (japán, 20.)–Keys (amerikai, 14.) 6:2, 6:4
Döntő (szombat)
23.00: S. Williams (amerikai, 17.)–Oszaka (japán, 20.)

Kimaradt?