A Kolozsvári CFR játszhat utoljára a Fradi-stadionban

A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján, a fradi.hu-n tudatta, hogy a román élvonalbeli Kolozsvári CFR 1907 ellen vívja az Albert-stadion búcsúmeccsét. A találkozóra március 24-én, vasárnap 19 órától kerül sor.fradi

„A Kolozsvár, valamint a klub magyar tulajdonosa, Pászkány Árpád végig nyitott, és lelkes volt az egyeztetések során, így klubunk az idei szezonban a Bajnokok Ligájában szereplő CFR -t hívta meg az Albert Stadion búcsúmérkőzésére. Az erdélyi csapat játékereje mellett fontos tényező volt az is, hogy a klub erős magyar kötődéssel rendelkezik. Klubvezetésünk azt is mérlegelte döntése során, hogy a találkozó révén vélhetően több száz határon túli magyar honfitársunkat is meg tudjuk vendégelni a Szentélyben” – írja a magyar bajnokrekorder honlapján.

A gála – amelyen Fradi-játékosokat is búcsúztatnak – március 24-én, vasárnap 18 órakor veszi kezdetét.

A két együttes a téli felkészülési időszakban is összecsapott Marbellában. Akkor a fellegváriak 1–0-ra legyőzte az FTC-t.

A héten ez lesz a második magyar–román párharc: pénteken a két ország válogatottja világbajnoki selejtezőn mérkőzik meg Budapesten.

vassVass Ádám, a CFR magyar idegenlégiósa, aki amúgy a Ferencvárosban nevelkedett a fradi.hu-nak elmondta, jobban van már, de a búcsúmérkőzésen nem tud pályára lépni sérülése miatt, és reméli, méltóképpen sikerül búcsúztatni a stadiont.

„Köszönöm, már sokkal jobban vagyok, ám annyira sajnos még nem épültem fel, hogy vasárnap a Fradi ellen pályán legyek – mondta a fradi.hu-nak a ferencvárosi nevelésű Vass, akit arról is faggattak, mennyire követi a klubbal kapcsolatos eseményeket: – Igyekszem folyamatosan tájékozódni a csapat szereplésével kapcsolatban. A legutóbbi, Újpest elleni derbi megtekintését például ki nem hagytam volna. Szerencsére kint, Kolozsváron is élőben tudtam nézni a mérkőzést.”

Vass azt is elmondta, hogy a budapesti portya hallatán játékostársai kérdezgetni kezdték az együttes jelenlegi erősségéről, és érdeklődtek az összecsapással kapcsolatban. „Bízom benne, hogy a szurkolóink is örülnek majd a hírnek. Remélem, jó mérkőzést játszik a Kolozsvár és a Fradi, amelyen méltóképpen sikerül búcsúztatni a stadiont” – válaszolta Vass.

Kimaradt?