Zártkapus magyar–román: összeállt az Egervári-alakulat

Pénteken Romániát fogadja, kedden Törökországba látogat a magyar labdarúgó-válogatott, hogy letudja soros mérkőzéseit a vb-selejtezős sorozatban. Egervári Sándor kerete a szokásoknak megfelelően Telkiben készül, a csapat tagjai hétfőn a délelőtti edzés végén álltak a sajtó rendelkezésére.

A 21.30-kor kezdődő pénteki találkozót a maszol.ro elő szöveges tudósítással közvetíti.

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány szerint "hatpontos" mérkőzés lesz pénteken a románok elleni világbajnoki selejtező. "Kiemelten fontos mérkőzés következik, hiszen tradicionális ellenféllel szemben kell helyt állnunk. Igazi hatpontos összecsapás lesz a pénteki, ugyanis a második helyért pályázó csapatok között minden találkozó ilyen" - nyilatkozta a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatóján a szakvezető, aki hozzátette: nagyon bizakodó, "látva a csillogást" a játékosok szemében.

"Az elmúlt másfél évben folyamatosan követtük a román válogatott mérkőzéseit. Nem sok sebezhető pontja van, de arra a kevésre rá kell játszanunk és akkor meglephetjük" - mondta Egervári Sándor.

dzsudzsi„Mentálisan fel vagyok készülve – mondta Dzsudzsák Balázs, az orosz Dinamo légiósa –, de azért próbálom a helyén kezelni ezt a két meccset is, mint a többit. A legnagyobb közhelyeket tudnám elmondani most, hogy a válogatottba mindenki »meghalni« jön, és hogy a legjobbját nyújtsa. Az első válogatott meccsem lesz nézők előtt, ráadásul nagy riválisunkkal szemben. A magyar csapatnak és a szurkolóknak is különösen fontos, ha románokkal meccselhetünk. A kezdésig tesszük a dolgunkat, remélem, olyan hét lesz, ami sikeresen végződik, nem szól közbe sérülés.”

„A klubban próbáltam kerülni a témát a társaimmal, a szekálás, odamondogatás persze megvolt, de a bajnokira fókuszáltunk, vasárnap elköszöntünk, és amint visszamegyünk, remélem, bőven lesz miről beszélnünk A török meccs sem ígérkezik könnyűnek, de vallom, hogy egy játékos vágjon úgy ennek a két találkozónak, hogy hat pontot szerezzen. Persze előbb legyen meg a pénteki három, aztán majd meglátjuk. A Rubin Kazany ellen volt alkalmam zárt kapus mérkőzésen pályára lépni, biztos vagyok benne, hogy senkire sem lesz negatív hatással ez a körülmény, erre nem lehet fogni az esetleges gyengébb teljesítményt” – tette hozzá.

A kapus, Bogdán Ádám immár teljesen felgyógyult sérüléséből, így nem fenyegeti veszély játékát a románok elleni mérkőzésen.

„A sérülésemből már felépültem, csütörtöktől már teljesen rendben vagyok, pénteken együtt is edzettem a csapattal" – nyilatkozta Bogdán, aki az ellenfélről is szót ejtett.magyar2

„A román válogatott főképp csapatként erős. Most úgy tűnik, a töröknél is erősebb. A Steaua is csapatként bizonyított a Chelsea ellen, nem játszott alárendelt szerepet az Európa-ligában, és ez az egységesség a román csapat erőssége is" – beszélt Bogdán a soros ellenfélről, és kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy milyen lesz nézők nélkül pályára lépni.

„A meccs után a táblázatban nem lesz odaírva, hogy Magyarország–Románia zárt kapus meccs. Ez a találkozó ugyanolyan téttel bír, mint a többi selejtező, mindenkinek fejben kell felkészülni arra, hogy nem számíthatunk a szurkolók támogatására" – fogalmazott a kapus.

Szalai Ádám számíthat a román hátvédek megkülönböztetett figyelmére a magyar válogatott első számú centereként. A csatár Mainzban visszavont szerepben is kipróbálhatta magát – nézzük, miként vélekedik a váltásról.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők:
Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Brann), Lipták Zoltán (Győri ETO), Mészáros Norbert (DVSC-Teva), Vanczák Vilmos (Sion), Varga József (Greuther Fürth)
Középpályások:
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Gyurcsó Ádám (Videoton), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Szakály Péter(DVSC-Teva), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Pátkai Máté (Győri ETO), Pintér Ádám (Real Zaragoza)
Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Kovács István (Videoton), Rudolf Gergely (DVTK), Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Mainz).

„Számomra pozitívum, hogy más poszton is szerepelhetek a klubomban, hiszen egyrészt fejlődhetek, másrészt ez egyfajta elismerése a képességeimnek, hogy ez is benne van a játékomban. Hiányposzt ez nálunk a Mainzban, és jól éreztem magam, hiszen többet voltam játékban, mint centerként – nyilatkozta Szalai Ádám. – Hogy ez a válogatottbeli feladatomra milyen hatással lesz, azt a szövetségi kapitánynak kell eldöntenie. Életem egyik legjobb szezonját futom, sikerült magyar rekordokat megdöntenem. Mégis folyamatosan kapom a kérdéseket, és emlékeztetnek rá, hogy adós vagyok a gólokkal, mennyi ideje nem találtam az ellenfelek kapujába, és nem vagyok formában. Sorra kapom a negatív kérdéseket, pedig nem történik más – csak, ami a nyáron –, mint hogy két-három meccsen nem szereztem gólt egy olyan csapatban, amely a közelmúltban még másodosztályú volt, és a német élvonalban még most is kiscsapatnak számít."magyar

A délelőtti gyakorláson Szabics Imre még elővigyázatosságból nem végzett el minden gyakorlatot a társakkal együtt – sérülést követő kihagyása miatt egyelőre Egervári Sándor még óvatosan akarta csak terhelni a Sturm Graz hétvégén gólt szerző támadóját. Szabics elmondta: délután már teljes értékű munkát végez a csapattal.

Ha már támadók: Böde Dániel felkészülési mérkőzésen már bemutatkozhatott a nemzeti csapatban, tétmeccsen azonban debütálás előtt áll – már, ha Egervári Sándor úgy gondolja, harcba küldi a Ferencváros kitűnően fejelő játékosát.

„Egervári Sándor szerintem azért hívott meg, mert hisz benne, hogy tudok segíteni a válogatottnak. Ebben bízom én is, valamint abban, hogy megkapom a lehetőséget arra, hogy ezt a pályán bizonyítsam. De szerintem csak a meccsszituáció hozza, hogy a bevetésre kerülök-e. A Fradival felkészülési meccset játszottunk a Steauával, amelyet legyőztünk, és amely a válogatottba majd' egy csapatra való játékost ad – de abból a találkozóból, annak a felkészülési jellege miatt sok minden tanulságot a pénteki összecsapásra nem lehet levonni. Az viszont biztos, hogy masszív, agresszív futballt játszottak a románok."

VB-SELEJTEZŐ, A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 4 4 13–  2 +11  12
2. Magyarország  4 3 1 10–  5   +5  9
3. Románia 4 3 1   8–  4   +4  9
4. Törökország 4 1 3   4–  6   –2  3
5. Észtország 4 1 3   1–  6   –5  3
6. Andorra 4 4   0–13 –13  0

 

Kimaradt?