Női kézi BL: az Oltchim nem tudta elkerülni Győrt

Az Oltchim Râmnicu Vâlcea lesz a Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. A középdöntő hatodik, utolsó fordulójában a II. csoport záró mérkőzésén a „galaktikusok" hazai környezetben ugyan három góllal nyertek a szlovén Krim Ljubljana ellen, de ezzel a sikerükkel csak pontszámban érték be riválisukat, az egymás elleni eredmény miatt maradt a második helyen. A másik elődöntőben Krim Ljubljana riválisa a norvég Larvik lesz.oltchim-krim-ghimpele-e1330931067816

A kezdés a szlovénoké (0–2), a folytatás azonban már a románoké volt, akik a kezdeti megilletődöttség után összekapták magukat, és lendületes játékuknak, bátor egyéni megmozdulásaiknak köszönhetően átvették az irányítást, majd a vezetést is. A 16. perc tájékán okkal kértek időt a támadásban hosszú gólcsendet tartó vendégek, akik akkor négygólos (7–3) hátrányba kerültek. Szigorú öt percet tette bele a meccsbe a Krim, amely felzárkózott egygólos különbségre, majd a hajrá előtt fórban játszva kiegyenlített (7–7). A szünet előtti percekben már nem lehetett feltartóztatni a vendégeket, aki három góllal megléptek (9–12).

A fordulást követően tíz percig tartott ki a vendégek előnye, előbb csak óvatosan, majd vészesen közeledett az Oltchim, amely a 45. percben már előnyben játszhatott (17–16). Sőt, a játék képen alapján érett a csoportelsőséghez szükséges négygólos győzelem is, ám akkor vélhetően a ljubljanai kispadról elhangzott az a bizonyos varázsszó. Nem valami taktikai csodára gondolunk védekezésben vagy támadásban, sokkal inkább a lehetséges elődöntőbeli ellenfélre utalunk. Ugyan ki akarna a Győrrel meccselni a döntőért, amikor az abszolút favoritnak tekinthető magyar együttes könnyen a végállomást jelentheti a II. csoportból továbbjutóknak? Az utolsó percekre fel tudott zárkózni a házigazdákra a Krim, de a végére meglett a három közte, a több azonban már nem volt benne a meccsben (23–20).

Pedig eggyel több lőtt góllal az Oltchim csoportelső lehetett volna, hiszen idegenben több gólt lőtt a szlovénoknál, akiktől 28–24-re kapott ki.

Kimaradt?