Mol Liga-döntő: a Dab „visszavert" Csíkszeredában
Visszavette pályaelőnyét a Dunaújvárosi Dab.Docler a MOL Liga döntőjében miután hosszabbítás után legyőzték a HSC Csíkszeredát a finálé harmadik mérkőzésén. A visszatérő Pavuk döntött.
A MOL Liga első két mérkőzésén nem született annyi gól, mint a harmadik mérkőzésen összességében, ez köszönhető volt a hálóőröknek, akik ezúttal felejthető teljesítménnyel rukkoltak elő.
A csíkszeredai jégpálya lelátói ezúttal is megteltek és a hangos, lelkes közönség egy újabb remek mérkőzésre készült fel. Egy picit viszont csalódniuk kellett, hiszen az első húsz perc sok esetben kaotikus játékot hozott.
A szurkolók két perc után ámulva figyelték az eseményeket. Peterdi egy ártatlan lövést eresztett el, amelyet Kozuch ímmel-ámmal hárított és a lecsorgó pakkot Azari kotorta be a hazai ketrecbe. Semmi sincs veszve gondolta mindenki, hiszen még a mérkőzés elején járt az idő. És ez így is volt, hiszen alig két perc múlva Novak köszönt be Sevelának. Újabb kapushiba. Minden tekintetben döntetlenre állt a mérkőzés. A folytatásra felpörgött a hazai együttes, több kecsegtető helyzetet is kihagytak. Sőt Góga a kapuvasat is eltalálta. A hazai kapitány pár perc múlva örvendhetett, hiszen egy végletekig kijátszott akciónak ő volt a befejező embere. Felrobbant a csarnok. A mámor csak percekig tartott, hiszen Galanisz egy ellentámadás után remekül szolgálta ki Szappanost, aki nem tévedett.
A második harmadban a jó iram megmaradt, a kapusok teljesítménye is értékelhetővé vált, sőt mindkét csapat pontosabban játszott, mint az első játékrészben. Az előnyös játék viszont egyik csapatnak sem ment, ezúttal sem. A döntő momentumokban hibák csúsztak be, vagy épp a kapusok villantak meg.
A harmadik játékrész ott folytatódott ahol az előbbi félbeszakadt. Azzal a különbséggel, hogy mindkét csapat hátrányból szerzett gólt. Előbb a 45. percben a vendégek örvendhettek. Galanisz ugrott ki nagyszerű ütemben és a hazai harmadba érve tüzelt. A pakk előbb a vason csattant, ahonnan Kozuch hátáról a ketrecbe landolt. Visszavette a vezetést a Dunaújváros. A bekapott gól alaposan megfogta a hazai csapatot, de ahogy pörögtek a percek úgy jött vissza a játékosok és a szurkolók önbizalma is. Helyzetek sokaságát dolgozta ki a HSC, majd az 52. percben góllá érett a nyomás. Épp hogy letelt Molnár Zsombor büntetése Novak és Góga lépett meg ellentámadásra, végül utóbbi szerzett gólt Sevela hathatós közreműködésével, aki a vasról lecsapódó korongot a saját hálójába juttatta egy szerencsétlen mozdulattal. A hátralevő időben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de a gólhoz legközelebb a hazaiak álltak, hiszen az utolsó másfél percet emberelőnyben tölthették el. A gól viszont nem jött, csak a ráadás.
A hosszabbítás pedig nem úgy alakult ahogy a hazai szurkolók szerették volna. A 64. percben Becze a kapuvasat találta el, míg a túloldalon Pavuk egy kékvonalról eleresztett lövéssel megszerezte a győzelmet a vendégeknek.
Mestermérleg. Gál Sándor a HSC Csíkszereda edzője: „Nagyon rosszul kezdtük. Az első percekben gólt kaptunk. Utána sikerült felállnunk, sőt fordítottunk is. A második bekapott gól után, amely egy óriási egyéni hibából született, nagyon visszaesett a játékunk és onnan nem tudtunk felállni. Mindvégig csak az eredmény után szaladtunk. A hosszabbításban volt egy vasunk, majd gólt kaptunk. Szomorú, de kell folytassuk. Megyünk tovább, ez még nem a világ vége.” Stephan Lundh a Dunaújvárosi Dab.Docler: „Győzelemre voltunk ítélve, bár egy nagyon küzdelmes mérkőzés volt. A második és a harmadik harmadban folyamatosan úgy éreztem, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést.”
Eredmény
- HSC Csíkszereda – Dunaújvárosi Dab.Docler 3–4 (2–2, 0–0, 1–1, 0–1) – hosszabbítás után
- Gól: Novak (4.), Góga (11., 52.), illetve Azari (2.), Szappanos (15.), Galanisz (45.), Pavuk (64.)