Tizenkét zenekar lép fel a kolozsvári Jazz in the Park tehetségkutató döntőjében

Szeptember 18. és 20. között újra élő jazzmuzsikával telik meg a kolozsvári Sétatér. A Fapte Egyesület által szervezett Jazz in the Park Competition háromnapos döntőjére ingyenesen várják az érdeklődőket.

A júliusban kiválasztott 12 döntős együttes a világ legkülönbözőbb pontjairól érkezik Kolozsvárra, hogy nemzetközi zsűri és a nagyközönség előtt mutassa meg tehetségét – közölték a szervezők.

Újra benépesül a Sétatéri színpad. | Fotók: Jazz in the park Facebook

A tehetségkutató népszerűségét jól mutatja, hogy idén több mint 50 országból összesen 306 zenekar nyújtotta be jelentkezését. A rendezvény alapítója, Alin Vaida kiemelte, hogy a versenyek valódi kitörési lehetőséget és szakmai elismerést jelentenek a pályakezdő formációknak, ezért a díjazási rendszert is úgy alakították ki, hogy az érdemi támogatást nyújtson a művészek karrierjének következő lépcsőfokához. A szeptember 20-i zárónapon hét kategóriában hirdetnek győztest, a kiosztott díjak összértéke pedig meghaladja az 50 ezer eurót.

Színes programok az egész családnak

A döntősök koncertjei mellett a rendezvény igazi szabadtéri fesztiválhangulatot teremt a parkban. A látogatókat különleges meglepetésvendégek előadásai, kulináris élmények – például bor- és skótviszkikóstolók, kávéműhelyek és interaktív tésztakészítő foglalkozások – várják. Az alkotni vágyók szövő- és agyagozóműhelyekben kapcsolódhatnak ki, a vállalkozó kedvűek pedig tiroli kötélpályán élvezhetik a fesztivált a magasból. A kisgyermekes családok számára külön játszózónát alakítanak ki, míg a bakelitrajongókat a legnépszerűbb gyűjtők kínálatát felvonultató lemezvásár várja.

Elismert fesztiválmodell

A Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és a Helyi Tanács támogatásával megvalósuló esemény nemzetközi szinten is bizonyított már: a rendezvénysorozat korábban elnyerte Európa legjobb kisfesztiváljának járó díját az Európai Fesztiváldíjak gáláján. A főszervező Fapte Egyesület célja, hogy a kulturális rendezvényeken keresztül közösségeket építsen és közelebb hozza a zenei élményeket a nagyközönséghez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?