Szamosújvárra látogatott Földes László Hobo: több erdélyi helyszínen is forgatnak a készülő életrajzi filmjéhez

Erdélyi körúton van Földes László Hobo: Marosvásárhelyre, Szamosújvárra és Kolozsvárra is ellátogat, ahol a programok mellett a róla készülő filmhez is forgatnak részleteket.

„Rég várt vendég” járt a Téka Alapítványnál – derült ki a csütörtök délután közzétett bejegyzésükből, amelyen Földes László Hobo Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző és előadóművész látható a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum diákjaival. Megkeresésünkre Balázs-Bécsi Enikő, a Téka Alapítvány igazgatónője elmondta: a művész épp egy rövid erdélyi körúton van, Marosvásárhelyről Kolozsvárra tartva pedig útbaejtette Szamosújvárt is, hogy megismerkedjen a diákokkal, valamint személyesen is találkozzon Balázs-Bécsi Attilával, a Téka Alapítvány elnökével.

Rég várt vendég járt nálunk. Isten hozott Földes László Hobo! Fotók: Miklósi Ferencz

Közzétette: Téka Alapítvány – 2024. november 7., csütörtök

Vendégük tiszteletére a Téka Alapítvány zenészei és táncosai egy rövid műsort mutattak be, amely után Hobo is énekelt a diákoknak, végül egy kötetlen beszélgetéssel zárul a rég várt találkozás.

Mint megtudtuk, erdélyi körútjának egyik célja, hogy a róla készülő életrajzi filmhez részleteket vegyenek fel, így most jó esély van rá, hogy a szamosújvári fiatalok is megjelennek majd az alkotásban.

Információink szerint Hobo Szamosújvár után Kolozsvárra látogat, ahol a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban tart egy kis zenés estet, valamint találkozik az ottani diáksággal is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?