banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Osonó Színházműhely: színház, oktatás és szociális projektek

A koronavírus járvány miatt korlátozottan tudott működni a sepsiszentgyörgyi alapítású Osonó Színházműhely, ám sikerült megőriznie önfenntartó státusát.

Fazakas Misi társulatvezető szerint a járvány miatt tavaly öt hónapra és két országra – romániai és magyarországi projektekre – korlátozódott az Osonó Színházműhely tevékenysége.

A hosszú leállások ellenére az Osonó Színházműhely a múlt évben 124 kulturális- oktatási- szociális eseményt valósított meg közel 2500 résztvevő számára és 43 200 euróból gazdálkodott. Ennek az összegnek több mint felét a magyarországi, közel 30 százalékát romániai és 10 százalékát nemzetközi pályázati források teszik ki. A társulat előadásokból és képzésekből származó saját jövedelme az évi költségvetés 6 százaléka volt, vonta meg az elmúlt év tevékenységét Fazakas Misi.

A társulatvezető szerint az elmúlt év főként a képzések körül zajlott, hiszen a társulat 92 műhelyfoglalkozás és 2 drámatábor által adott teret a fiatalok és felnőttek képzésének. Mindezek mellett az Osonó 14 előadást tartott, amelyek után minden esetben interaktív közönségtalálkozóra is sor került.

Fotó: OsonóA vírushelyzet adta új kihívásokra válaszolva az Osonó Színházműhely a Magyarság Háza megbízásából két filmet is készített: a nagykárolyi fiatal szerző, László István - Lépjen, kérem! című egyfelvonásos drámájának TV-színházi változatát, valamint a József Attila szövegeiből létrehozott Nem vagyok, csak mások látnak című kísérleti versfilmet. Mindkét alkotás rendezője Fazakas Misi, technikai rendezője Mucha Oszkár volt.

A Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás túl van az 580. bemutatáson. A produkciót tavaly többállomásos romániai turnén játszották hátrányos helyzetű fiataloknak olyan településeken is, ahol még nem, vagy több évtizede nem járt színházi társulat.

Fazakas Misi szerint folytatták az együttműködést a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával, amellyel közösen szervezik már nyolc éve a csoportvezető- és pedagógus képzést, viszont a járványhelyzet miatt elmaradt a szokásos interetnikai drámatábor és a Színjátékosok Találkozója, amelyekre a tervek szerint 2021-ben ismét sor kerül. Szintén folytatódott a két évtizedre visszatekintő együttműködés a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceummal is, amelynek drámatagozatos diákjai több oktatási projektben és szakmai gyakorlaton vettek részt annak köszönhetően, hogy a színházműhely Regisztrált Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítéssel rendelkezik.

A társulat a színházi és oktatási tevékenysége mellett szociális projektekben is részt vesz, így a Gyulafehérvári Caritas - Iránytű a munka világába elnevezésű, az EEA Norvég Alap, valamint a Renovabis és a német katolikusok által támogatott négy éves programjuk a korai iskolaelhagyás csökkentését, a munkanélküli fiataloknak a munkapiacon való elhelyezkedését és a külföldre való elvándorlás visszaszorítását célozza meg Maros és Hargita megye településein. A projekt keretében Fazakas Misi és Mucha Oszkár önismereti és csapatépítő műhelyfoglalkozásokat tartott a fiatalok számára.

A celldömölki Soltis Lajos Színházzal újabb együttműködés kapcsán, a társulat vezetője több műhelyfoglalkozást tartott a színház stúdiósai számára és a tervek szerint ez az együttműködés 2021-ben erősödni fog. Olaszországban is beindult egy Osonó-olasz koprodukció próbafolyamata is, amelyet egyelőre, a járványhelyzet miatt fel kellett függeszteni.

Az idei évet az Osonó két pedagógusképzéssel kezdi, aztán több ifjúsági projekt, illetve márciusban egy felnőttoktatást megcélző Erasmus+ projekt vár a társulatra. Ugyanakkor tervben van egy osztálytermi és színházi előadás elkészítése. Mucha Oszkár fogja megszólaltatni József Attila szövegeit a Nem vagyok, csak mások látnak című előadásban.

Kapcsolódók

Kimaradt?