Ez lesz idén a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján

Huszonnégy előadást tűztek műsorra a június 23. és július 1. között megrendezendő Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválján. A programban a tizenöt versenyelőadás mellett díszelőadások, szórakoztató produkciók, hallgatói workshop és flamenco-show várja a közönséget a felső-szabolcsi kisvárosban.

Magyarország egyik legjelentősebb színházi seregszemléjének eseményeit a megszokott helyszíneken, a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ színháztermében, a Zsinagógában és a Refi Színpadon rendezik meg. A fesztivál gerincét adó versenyprogramba idén is Balogh Tibor, a fesztivál művészeti tanácsadójának javaslatai alapján hívták meg a társulatokat, melyeknek tagjai a színházi szakemberek, az érdeklődők és a zsűritagok bevonásával szakmai beszélgetéseket is tartanak – tájékoztatták a szervezők közleményben hétfőn az MTI-t.

Fotó: programturizmus.hu

A díjakért versengő produkciók sorában láthatja a közönség a tavalyi fődíjas nagyváradi Szigligeti Színház társulatát, de fellép Kisvárdán több más határon túli magyar színházi műhely is: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Komáromi Jókai Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, az Újvidéki Színház, a Csíkszeredai Csíki Játékszín mellett közös produkcióval érkezik a Novem Színházi Szervezet, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely.

A beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum mellett színpadra lépnek a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színészei is, de láthatja a közönség az Aradi Kamaraszínház és a szegedi Pinceszínház egy közös produkcióját is.

A versenyprogramon túl két díszelőadást hívtak meg a fesztiválra: Andrei Serban rendezésében A doktor című darabbal érkezik a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Déryné Társulat pedig a Kis Domonkos Márk rendezte Szemet szemért című darabot mutatja be.

A Refi Színpad ad otthont a versenyen kívüli, könnyedebb produkcióknak, a nézőket ezen a helyszínen többek között a Barcelona Flamenco Ballet flamenco show-ja, az Orlai Produkció, a Veres 1 Színház, a Liliom Produkció és a Pannon Várszínház társulatai várják.

Az idei, egyhetes hallgatói workshopon a Viewpoints improvizációs technikát ismerhetik meg a tanulmányaikat valamilyen színházi képzésben folytató diákok.

A részletes fesztiválprogram itt olvasható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?