Elkezdődött a Nemzeti Vágta – Székelyföldi lovasok is rajthoz állnak
Ünnepélyes megnyitóval és a résztvevők eskütételével szombaton kezdetét vette a 18. Nemzeti Vágta a magyarországi Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban.
Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovasversenyének futamain több mint 100 lovas indul. Az esemény pénteken nulladik nappal indult: a Nemzetközi Rendőr Lovasversenyen szimultán gyorsasági és ügyességi verseny, lövészet, tűz- és hordóugratás során is összemérték ügyességüket a hazai és nemzetközi indulók.
Sepsiszentgyörgy, Illyefalva, Kilyén, Farkaslaka, Etéd és Nyikómalomfalva lovasai is rajthoz állnak október 3–5. között Szilvásváradon, hogy megmutassák a székelyföldi lovas hagyomány erejét.
Szombaton az ünnepélyes megnyitó után lesznek láthatók az előfutamok, először a 14-17 évesek részvételével a Kishuszár Vágta, majd a 10-13 évesek részvételével a Huszárgyerek Vágta, de aznap tartják a Nemzeti Vágta előfutamait is.
Emellett szombaton a Fogatvágta, a Kocsitoló verseny előfutamai, a Győri Ördöglovasok bemutatója, valamint méneshajtás várja az érdeklődőket.
A Nemzeti Vágta döntője vasárnap romániai idő szerint 17 óra 50 perckor veszi kezdetét.
CSAK SAJÁT