Elhunyt Olsavszky Éva színművész, a Katona József Színház egyik alapítója

Kilencvenkét éves korában elhunyt Olsavszky Éva Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a Katona József Színház alapító tagja – tudatta honlapján a Katona József Színház.

Mint írják, Olsavszky Éva 1947-ben lépett először színpadra, hosszú pályája alatt a drámairodalom prózai és operettfőszerepeinek sokaságát játszotta el.

Olsavszky Éva pályáját 1947-ben a Jókai Színházban kezdte, 1949-50-ben a Bányász Színház, 1950-től 1954-ig a Magyar Néphadsereg Színházának tagja volt. Évekig játszott vidéki színházakban, Győrben, Szolnokon, Szegeden, Kaposváron, Debrecenben.

Olsavszky Éva 92 évet élt. | Fotó: Színház.online

Férjével, a 2015-ben elhunyt Kun Vilmossal együtt vidéki színházak ünnepelt vezető színészei voltak, együtt szerződtek Kaposvárról a Nemzeti Színházba 1980-ban, majd a Katona József Színházba 1982-ben.

Pályája elején főként drámai hősnőket alakított, később groteszk humorát is felfedezték. Szerepformálására mindenkor a szerep és a közönség iránti mély alázat volt jellemző.

A színművész már 44 évesen, 1973-ban Kossuth-díjat kapott. A Jászai Mari-díjat 1959-ben és 1963-ban vehette át. Olsavszky Évát a Katona József Színház saját halottjának tekinti. „Nagyszerű alakításaira, kedves, finom lényére szeretettel emlékezünk” – írják.

Kimaradt?