Czvikker Katalin: a tervezett átszervezéssel megszűnhet az önálló magyar színház Nagyváradon

Amint a Maszolon is megírtuk, a Bihar Megyei Tanács sajtóinformációk szerint újabb átszervezést tervez a megyei kulturális intézményekben. A napvilágra került elképzelések szerint összevonnák a nagyváradi Szigligeti Színházat és a Regina Maria Színházat a Nagyváradi Állami Filharmóniával és egy új, közös intézményben képzelik el a „költséghatékonyabb” működtetést. A híresztelésekről és a következményekről Czvikker Katalint, a százhúsz éves múltra visszatekintő Szigligeti Színház főigazgatóját kérdeztük.

Igaz-e, hogy a megyei önkormányzat össze akarja vonni a két színházat és a filharmóniát, volt-e erről bármiféle egyeztetés a megyei tanácselnökkel?

Május negyedikén meghallgatást kértem Ilie Bolojan tanácselnök úrtól. Ezen a meghallgatáson én elsősorban a színházat érintő infrastrukturális kérdésekről kívántam egyeztetni – a próbatermek, a raktárak hiányáról, a tűzoltósági engedély megszerzésének anyagi feltételeiről, illetve más fejlesztésekről. A beszélgetés végén elmondta terveit, majd néhány nappal később a Regina Maria Színház Iosif Vulcan Társulatának színészei előtt is ismertette ezeket. Elsősorban a meghatározott idejű munkaszerződések ügyének napirendre tűzését közölte, de szót ejtett a hosszútávú terveiről is, köztük a két színház, illetve a Nagyváradi Állami Filharmónia összevonásáról, adminisztratív és technikai szempontból.

Czvikker Katalin, a nagyváradi magyar színház főigazgatója | Fotó: Szigligeti Színház

Mi a véleménye erről a tervezett összevonásról?

Nem szeretnék arra gondolni, hogy esetleg egy kísérletnek lennénk úgymond az alanyai, mert ennél tiszteletre méltóbb, ahogyan és amiért mi működünk. Csak remélni tudom, hogy ennek a víziónak a gyakorlatba ültetését komoly tanulmányok előzik majd meg. Nem jelenthetjük ki csak úgy, hogy valami nem működik jól, ezt alá is kell támasztanunk. Akár úgy, hogy megvizsgáljuk a két színház sikereit és számszerűsíthető eredményeit, és összehasonlítjuk azokat a többi romániai, illetve erdélyi magyar színház teljesítményével.

Egy ilyen horderejű döntés esetében az intézménynek mindent a nulláról kell kezdenie, és itt nemcsak a művészi munkára, illetve annak elismertetésére gondolok, hanem a közönségépítésre is. Ezelőtt tíz évvel azért kérte mindkét társulat – a Iosif Vulcan és a Szigligeti Társulat – a különválást, mert tudták, hogy önálló jogkörrel eredményesebbek tudnak lenni. Egy vegyes intézményben mindig vannak első- és másodhegedűsök, a kompromisszum pedig a művészi teljesítményt is negatívan befolyásolja.

A nagyváradi kőszínház | A szerző felvétele

Ez gyakorlatilag a magyar színház önállóságának megszűnéséről szól...

A Iosif Vulcan Társulat tagjaival való találkozás után megjelent sajtócikkben a technikai, színpadi kiszolgáló és adminisztratív személyzet összevonásáról beszélnek, de lévén, hogy egy intézményként képzelik el hat társulat, illetve a filharmónia zenekarának és kórusának működését, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy megszűnhet az önálló magyar színház. 

Újabb leépítés is várható? A művészek szerződésének megváltoztatása határozott időtartamra mit von maga után?

A megjelent sajtócikk szerint a májusban esedékes megyei tanácsülés napirendi pontjára tűzendő szerződésmódosítási javaslat tulajdonképpen egy újabb leépítést készít elő. A Iosif Vulcan Társulat tagjaival tartott megbeszélésen Ilie Bolojan nyilvánvalóvá tette, hogy – Șerban Borda ideiglenesen kinevezett menedzser elmondása szerint – az összevonást követően még egy 20 százalékos leépítést tervez. A hosszútávú tervek között az is szerepel, hogy egy projektalapú kulturális központot hoznának létre, így a színészeket projektekre szerződtetnék. Ez a tekintélyes múltú – a magyar társulat esetében százhúsz éves – állandó színház felszámolását jelenti.

Milyen most a hangulat a színházban?

A pandémia miatt amúgy is rendkívül bizonytalan időszakot élünk, a színészek pedig, érhető módon, a megélhetésüket, a biztonságukat, és nem utolsó sorban azt az önálló magyar színházat, a Szigligeti Színházat féltik. Ez az intézmény valóban 10 évvel ezelőtt, 55 év után, politikai akarat segítségével jöhetett újra létre,  a társulatok küzdelmeinek árán, az ő munkájuk eredményeképpen, az elmúlt tíz évben ugyanakkor a Szigligeti Társulat megújultan, szakmailag megerősödve, ismét felkerült a színházi térképre.

Kapcsolódók

Kimaradt?