Budapesten nyílik kiállítás a Gyergyószárhegyi Művésztelep alkotóinak műveiből
Az ötvenéves Gyergyószárhegyi Művésztelep alkotóinak műveiből nyílik kiállítás a budapesti Műcsarnokban.
Ötvenéves a Magyar Örökség díjas, nemzetközileg is magasan jegyzett Gyergyószárhegyi Művésztelep. A művészeti szcéna az ötvenéves jubileumot kiállítássorozattal ünnepli, melynek – Gyergyószárhegy és Csíkszereda után – a március 7-én a Műcsarnokban nyíló Szárhegy 50 – Kortárs anzix című tárlat lesz a megkoronázása.
Kapcsolódó
„Az a tény, hogy a szárhegyi művésztelep öt évtizeden keresztül fenn tudott maradni – túlélve a romániai kommunista diktatúra legsötétebb éveit, a rendszerváltás zavaros időszakát, majd a demokrácia kezdeti éveinek művészeti-kulturális szempontokra nem mindig érzékeny periódusát –, már önmagában is óriási eredmény. A szárhegyi alkotótelep ötvenéves története azt is bizonyítja, hogy kiforrott művészeti koncepcióval, a nagy művészeti központoktól távol eső helyeken is sikeresen működhetnek jelentős szellemi műhelyek, ahol a természeti és a rurális környezet kontextusában megszülető helyspecifikus műalkotások új tartalmi rétegeket fednek fel, érvényes lokális válaszokat adva a globális kérdésekre. Szárhegy élő bizonyítéka annak, hogy a centrum–periféria modell mára megbillent, eltűnni látszik a központ és a végek hierarchikus viszonya” – hangsúlyozta Erős István, a Szárhegyi Művésztelep egyik régi vezetője, a Szárhegy 50 – Kortárs anzix kiállítás kezdeményezője, szervezője, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.
A Szárhegy 50 – Kortárs anzix című kiállítást március 6-án 18 órától nyitják meg a budapesti Műcsarnokban. A tárlat április 27-ig lesz látogatható. További részletek a Műcsarnok honlapján olvashatók.
CSAK SAJÁT