Az elődöntőkkel és a döntőkkel folytatódik a George Enescu klasszikus zenei verseny

Május 13. és 23. között folytatódik Bukarestben a George Enescu klasszikus zenei verseny, amelynek első két szakasza tavaly ősszel zajlott online, a mostani elődöntőket és döntőket azonban a versenyzők személyes részvételével tartják – közölték csütörtökön a szervezők.

A bérleteket és a jegyeket a versenyre és az ennek keretében megtartott koncertekre hétfőn kezdték árulni, ezek egyelőre csak az internetes közvetítések figyelemmel követését teszik lehetővé. A szervezők május elején döntenek arról, hogy a verseny és a koncertek a közönség részvételével zajlanak-e, és ha igen, milyen feltételek mellett. Mindez a járványügyi helyzettől függ.

A verseny most három kategóriában (hegedű, zongora és cselló) folytatódik, a három elődöntőbe összesen 23 versenyző jutott be, akik 13 országot képviselnek. Az elődöntőkben nyolc-nyolc zongorista és hegedűs, valamint hét csellista fogja összemérni tudását.

A versenyre, amelynek első két szakasza tavaly augusztus 29. és szeptember 20. között zajlott, az előválogatás során eredetileg 272-en jutottak be, de a koronavírus-járvány miatt végül 205 versenyző mérte össze tudását.

Az Enescu versenyt hagyományosan zeneszerzés kategóriában is megszervezik, ez a szekció azonban véget is ért szeptemberben. A zsűri akkori döntése nyomán az új-zélandi Karlo Margetic és a dél-koreai Cso Jung Cse győzött. Karlo Margetic An Axe for the Frozen Sea című szimfonikus művével nyerte el a díjat, a dél-koreai Cso Jung Cse a kamarazenei művek kategóriájában diadalmaskodott Shattered Surfaces című művével. Létrehoztak egy új díjat is, amely a versenyzők eredetiségét hivatott elismerni. Ezt az 5 ezer euró értékű díjat a spanyol Marc Migó Cortés nyerte 4 Songs in Red című művével.

Kapcsolódók

Kimaradt?