A SIC Feszten sem fog ki a járvány, idén Sepsiszentgyörgyre költözik a fesztivál

Közéleti beszélgetések, diákolimpia, diákzenekarok koncertjei, hagyományőrző folklórrendezvények és természetesen felejthetetlen bulikkal vár minden érdeklődőt a 7. SIC Feszt.

A fesztivál augusztus 12–15. között zajlik majd a sepsiszentgyörgyi Follies Club udvarán. A késő esti koncertek és bulik beköltöznek a klubba, ezért a beltéri eseményekre – a járványügyi szabályoknak megfelelően – a résztvevők oltási bizonylattal (10 napnál későbbi, mindkét oltást igazoló, hivatalos tanúsítvánnyal), 24 óránál nem későbbi gyorsteszttel vagy legfeljebb 72 órás PCR-teszttel, illetve olyan igazolás felmutatásával vehetnek részt, amely szerint az illető nem kevesebb, mint 90 napja átesett a fertőzésen.

Fotók: HÁRIT

„A tavalyi év mindannyiunkat megviselte, éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy az adott szabályok betartásával megszervezzük a fesztivált. Több olyan visszajelzés érkezett hozzánk, hogy milyen nagy igény van a kikapcsolódásra, a szórakozásra. Természetesen gondoltunk arra is, hogy a fiatalok számára alternatív fejlődési és interaktív tevékenységeket biztosítsunk” – mutatott rá Antal Balázs, a SIC Feszt főszervezője.

Az utóbbi célt szolgálja többek között a fesztivál keretein belül tervezett Diákolimpia is, amelynek lényege, hogy a háromszéki fiatalok szellemi tudását és kapcsolati lehetőségeit bővítsék. „A Diákolimpia egy hiánypótló esemény, amelyet két, különböző tematikára épülő napra terveztünk. Az eseményre 8 fős csapatokban várjuk a jelentkezőket” – árulta el Béres Norbert, a Diákolimpia szervezője.

Mint kifejtette, augusztus 13-án, pénteken a csapatépítésre és a környezetkímélő életmódra fektetik a hangsúlyt. A város területén több helyszínen zajlanak majd a programok. Augusztus 14-én, szombaton már a közösségfejlesztésen lesz a hangsúly, a csapatok olyan tervekkel kell majd előálljanak, amelyek a helyi közösség érdekeit, a közös együttélést segíthetik. A Diákolimpia koordinálásáért felelős szervező kifejtette, a résztvevő csapatok között nyereményeket is kiosztanak.

Antal Balázs főszervező továbbá elmondta: a fesztivál fellépőinek listája folyamatosan frissül majd az esemény Facebook- és Instagram oldalán, jegyeket pedig kizárólag a helyszínen lehet vásárolni. Hozzáfűzte, ugyancsak a helyszínen orvosi stáb készít gyorsteszteket, hogy senki ne maradhasson le a SIC Feszt élményéről.

Kelemen Szilárd, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) elnöke kifejtette, hogy a SIC Feszt elődjét, a Háromszéki Szabadegyetemet még 2009-ben indították útjára, azóta pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fiatalok körében. „Az elmúlt év tapasztalata azt mutatja, hogy a fiatalok nagyon várják a rendezvényt. Én úgy látom, nálunk is eléggé átalakult a rendezvénypiac, de az alapvető értékek nem változtak a Szabadegyetem óta: mi mindig arra törekedtünk, hogy minőségi fesztivált szervezzünk, amelyet minden háromszéki és székelyföldi fiatal számára elérhető áron biztosítunk.”

Kimaradt?