Ezt a filmet nevezi Oscar-díjra Románia

Másodszor javasol Radu Jude-filmet a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra Románia.

Az „Îmi este indiferent dacă în istorie vom intra ca barbari” című film lesz Románia hivatalos nevezése az Oscar-díjra, döntött a kilenc filmes szakemberből álló bizottság. Az előválogatásban részt vevő, 2017. október 1. és 2018. szeptember 30. között egy romániai moziban legalább egy hétig vetített filmek közül választották ki Radu Jude filmjét, olvasható a Román Országos Filmközpont (CNC) honlapján.A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon Kristály Glóbuszt nyert alkotás a rendező második hivatalosan Oscar-díjra javasolt filmje az Aferim! után. Az alkotás romániai premierje a Duna-deltában szervezett Anonimul filmfesztiválon lesz, a mozik pedig szeptember 28-tól vetítik.

Radu Jude hatodik nagyjátékfilmje az 1941-es odesszai mészárlásról szól, a történet szerint egy utcai előadásban rekonstruálják az akkori történéseket. A film címe idézet Mihai Antonescutól, aki a második világháború alatt Románia külügyminisztere és miniszterelnök-helyettese volt. A film egyfajta válasz a román politikus jövőre vonatkozó kijelentésére, Radu Jude megfogalmazásában egyfajta „időhíd”.

A főbb szerepeket Ioana Iacob, Alexandru Dabija, Alex Bogdan, Ilinca Manolache, Şerban Pavlu, Ion Rizea, Claudia Ieremia és Bogdan Cotleţ játsszák. Az operatőr Marius Panduru (RSC), a vágó Cătălin Cristuţiu, a hangmérnök Jean Umanski volt, a hangi utómunkával Cristinel Şirli és Dana Bunescu foglalkozott, a díszlet és a jelmez Iuliana Vîlsan tervei alapján készült.

Az „Îmi este indiferent dacă în istorie vom intra ca barbari” a romániai Hi Film, a cseh Endorfilm, a francia Les Films D’Ici, a bolgár Klas Film, a német Komplizen Film, a ZDF/Arte, a Román Közszolgálati Televízió (TVR) koprodukciójában készül, a Román Országos Filmközpont (CNC), a Cseh Filmalap, a L’Aide aux Cinémas du Monde, a Centre National du Cinéma et de L’Image Animée – Institut Français, a Bolgár Országos Filmközpont és az Eurimages támogatásával.

Kapcsolódók

Kimaradt?