Fantasztikus hangulatban zajlik az Utcazene Fesztivál Szatmárnémetiben

Az utcai szórakozás, bulizás és kikapcsolódás fővárosa lett három napra Szatmárnémeti, hiszen a pénteken elkeződött Utcazene Fesztivál már rég nem csak a különböző tereken, utcákon való zenélésről szól, hanem az utcaművészetről és a utcai falatokról is.

Már csütörtökön sejteni lehetett, hogy „valami készül”, ugyanis a város utcáin az autók mellett egy zongora gurult – természetesen zongoristával együtt, aki fáradhatatlanul játszotta a legkülönfélébb dallamokat, aztán pénteken délután indult a mandula: öt helyszínen egyszerre kezdődtek koncertek. 

Persze ez nem jelentette azt, hogy a fesztiválközönség ne rajzott volna már jóval előtte a legkülönfélébb utcai finomságokat kínáló áruldák előtt. Ezekben a fűszeres indiai falatoktól kezdve az igazi szicíliai desszerten, a cannolin át az „Öreg szász” sonkás, sült csülkös hamburgeréig számtalan ínyencség csábította még a nem éhes nézelődőt is.

Sokan lecsüccsentek a gumiabroncsokból összetákolt fotelekbe, egy-egy sört vagy limonádét kortyolva, a kalandvágyóbbak  pedig a motorcsónakázást is kipróbálhatták a Szamoson, a folyó hullámain lebegő színpad közelében. A sétálgató és mindenre rácsodálkozó tömegben mintegy villámként cikázott a helyszínek között Butka Gergely főszervező, szemében percenként felcsillanó örömmel.

„A közönség szenzációs! A szatmáriak és a turisták is nagyon élvezik és szinte a levegőben tapinthatóan értékelik, ami most itt zajlik. És ennek elmondhatatlanul örvendek” – mondta el a Maszolnak. Megtudtuk: amikor négy évvel ezelőtt megfogalmazódott a fesztivál megszervezésének ötlete, a Veszprémi Utcazene Fesztivál hangulatát, laza stílusát, minőségi szórakoztatását tekintette példaképnek.

„Bevillant: olyan jó tereink, városrészeink, helyszíneink vannak, kár lenne, ha parlagon maradnának, hiszen mintha éppen egy utcazene-fesztiválra tervezték volna ezeket. Azt szerettem volna, hogy azok számára is legyen egy rendezvény a városban, akik az ilyen laza, ám mégis minőségi rendezvényeket igénylik – vagy azért, mert már találkoztak ilyennel, részt vettek külföldön, vagy mert személyesen még nem tapasztalták meg az élményt, de szerették volna itthon megélni. Azt szerettem volna, hogy Szatmárnémeti olyan legyen, mint egy európai nagyváros – és most, így körbenézve ki merem jelenteni: Szatmárnémeti egy európai nagyváros” – mondtaa főszervező.

Butka nem titkolta azt sem: az elmúlt négy év alatt tudatosan keresték: mivel lehet fejleszteni a fesztivált, mi a trend a nagyvilágban és melyek az utcai fesztiválok újdonságai és művészei. Mert az utcazene igenis művészet, mint ahogy művészek az utcai előadók is, akik közül most tíz érkezett Szatmárra és szórakoztatja az ámuló vagy a nevetéstől könnyező közönséget – mint ahogy tette a bő óra múltán is  fáradhatatlannak tűnő, angol Social Salto-man, vagy a koreai bűvész, no meg a Buborékember s az argentin utcaibalett-páros.

Kapcsolódók

Kimaradt?