Orgonakoncert nyárestékre Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia a Nyáresti orgonahangversenyek sorozat keretében, Molnár Tünde orgonaestjén, csütörtökön, 2012 augusztus 2-án, este 7 órakor a Vártemplomban, először szólal meg egyszerre a két orgona.

„Ha eddig csak külön-külön hallottuk a szentélyben elhelyezett Johann Prause által épített orgonát vagy a karzaton lévő Klassmeyer Ernst hangszert, ez alkalommal, e hangversenyen koncertáló zenei-párbeszéd hanghatással gyönyörködtetjük a hallgatóságot" – mondta a maszol.ro-nak Molnár Tünde, hozzátéve, hogy a Terényi Ede Madarak című kompozícióban a madarak énekét, vidám trillázását a két orgona koncertáló hanghatása szólaltatja meg. Egy egész madársereg kórusát különleges ütőhangszerek hangzáseffektusai színezik. Az orgonák váltakozva, vagy egyszerre, akár három orgonista hatkezes előadásában „daloltatja" a madarakat.

Közreműködik Berecky-Tollas László és Strausz Imre István, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem-Zeneművészeti karának volt hallgatói.

Kimaradt?