Erdélyi az évad legjobb színházi büféje és ajándéktárgya

Lezárult a június 16-ig zajló POSZT – Pécsi Országos Színházi Találkozó színházmarketing versenye, két erdélyi színház is remekelt. A pályázatokról a fesztiválon résztvevő teátrumok szavazatai döntöttek.

A szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata többek között az évad legjobb színházi büféje versenybe nevezett. A Grandstand nevű büféről Süveg Károly készített videót. A felvétel, illetve az ahhoz fűzött leírás sikert hozott: a szavazók többségének ez a büfé nyerte el a tetszését.

A 2018-as év legjobb ajándéktárgya pedig a nagyváradi Szigligeti Színházé: az intézmény arculati elemeit tartalmazó ékszerkollekció, Pitz Melinda színművésznő kézzel készített munkája kapta az elismerést. A merchandising (ajándéktárgy) kategóriát először hirdették meg.

A POSZT versenyprogramjában a nagyváradi Szigligeti Színház A kaukázusi krétakör című előadását (r. Anca Bradu) mutatta be. A seregszemlén jelen lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház Rosmersholm című előadása (r. Andriy Zholdak), a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Hedda Gabler című előadása (r. Keresztes Attila) láthatja a közönség, illetve Matei Vișniec Migránsoook - avagy túlsúlyban a bárkánk című műve (r. Zakariás Zalán) a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásaként.

Kapcsolódók

Kimaradt?