Időkapszula kerül Rhédey gróf szobrába a Szent László Napokon

Bárki üzenhet Nagyváradról a jövő emberének a városnapok alkalmával. Mint írtuk, a Szent László Napokat június 18–24. között tartják meg, a programok legtöbbje a nagyváradi várban lesz.

A 6. Szent László Napok nyitónapján, hétfőn 16:30-kor felavatják gróf Rhédey Lajos (1761–1831) szobrát abban a parkban, melyet ő maga adományozott a városnak. A szoborban időkapszulát helyeznek el a szervezők, akik június 8-áig várják az üzeneteket a Szent László Egyesület nagyváradi, Kálvin utca 1. szám alatti székhelyén, munkanapokon 10 és 16 óra között, vagy hozzászólásként a Szent László Napok Facebook-oldalán, az időkapszuláról szóló cikk alatt.

A Magyar Állami Népi Együttes nyitja meg a rendezvényt

Az ünnepélyes megnyitó szintén június 18-án, 19 órától lesz a Szigligeti Színházban, Mátyás király Váradon címmel a Magyar Állami Népi Együttes és vendégei lépnek majd színpadra. Fellép Kátai Zoltán énekmondó, a Cickom Énekegyüttes, Busai Bori és Makula Zoli, valamint a Bartina Néptáncegyüttes. A belépés ingyenes, de előzetes meghívóigényléshez kötött. A meghívók a szervező Szent László Egyesület székhelyén igényelhetőek.

A június 22–24-ei hétvége péntek esti sztárzenekara a Magna Cum Laude, szombat este ismét fellép Nagyváradon Rúzsa Magdi, vasárnap este 21 órakor pedig örökzöld slágerekkel vár mindenkit Fenyő Miklós és csapata, a Fenyő Gyöngye zenekar, a Csacska Macska vokál és a Jampi Angyalok táncosai.

A szervezők hagyományos programokkal, például kézműves vásárral, jurtával is készülnek, de lesznek újdonságok is, idén először például fogathajtó-versenyt is szerveznek.

Kapcsolódók

Kimaradt?