Egyedi néptánc-program várja a somlyói zarándokokat Csíkszereda főterén

Nem ismerünk még olyan erdélyi programot, amelyen közel másfél ezer néptáncos gyerek köztéren szórakoztatná a járókelőket egy teljes napon át – ezt ígéri Csíkszeredában a csütörtökön zajló Csűrdöngölő gyermek és ifjúsági néptánc találkozó. Aki 15 órakor maga is népviseletben érkezik a Hargita Együttes hivatásos néptáncosai által szervezett és felügyelt eseményre, együtt táncolhat a gyereksereggel.

Összesen 44 Hargita megyei gyerek-tánccsoport körülbelül 4-5 percenként lép fel csütörtökön a csíkszeredai Szabadság-téren, és ezzel a szervező András Alapítvány, a házigazda Hargita Együttes és partner Hargita Megye Tanácsa egy turisztikai látványosságot is ajánl a somlyói búcsúra már csütörtökön ideérkező zarándokoknak.A rendezvényről fontos tudni: úgy a 31. kiadása ez a Csűrdöngölőnek, hogy félévente rendezik meg – van egy téli kiadása is, valamint a nyárit az utóbbi időben Pünkösd előtti csütörtökre szervezik –, és a Hargita Együttes táncosai hívták életre azáltal, hogy kiterjedt néptánc oktatói missziót folytatnak a térségben, és eredetileg az általuk oktatott gyerekeket kívánták össze ismertetni. Idénre olyan nagy létszámú gyerektáncos fordul meg a Csűrdöngölőn, hogy gyakorlatilag nincs is több ilyen rendezvény a környéken.

A 31. Csűrdöngölő tervezett programja a Szabadság téren (Megyeháza előtt):
11 órától: András Mihály, a Hargita Együttes igazgatójának megnyitóbeszéde, gyermek néptáncegyüttesek fellépése 1. rész
15:00 -15:45 beszédek, Hargita Együttes rövid táncjátéka, közös tánc, közös fotózás
15:45 - 17:30 gyermek néptáncegyüttesek fellépése 2. rész

Értelmesen lekötött időben gondolkodtak

Az idei Csűrdöngölő a Hargitai Megyenapok keretében zajlik, és a nagy újdonság az, hogy idén egy hatalmas, 150 négyzetméteres sátrat állítanak fel, mintegy közösségi teret képezve ki. Itt pihenhetnek és játszhatnak a székelytáncos gyermekek, de itt lesznek a székely kézművesek standjai és sátrai is, akik a szervezők reményei szerint ezáltal maguk is besegítenek az ízlésformálásba, és a résztvevő gyerekeknek is hasznos időtöltést biztosítanak, többek között mesterség-bemutatóval.

Bármilyen türelmes is lenne 1300 gyerek, egy idő után elfáradnak a táncban, ekkor lépnek közbe a szervezőkhöz csatlakozott csíki pedagógusok. A gyermek foglalkoztató sátorban a Fészek Tanoda, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola és az együttes táncosainak közreműködésével lehet tevékenységekre jelentkezni a rendezvény-látogatók gyerekeinek is.

„Egyfajta ragasztó” - Székelyföldön maradáshoz erősítenek

Az egész napos programon rutinosan mozog a Hargita Együttes szervezőcsapata és az együttes táncosai: figyelik a csoportokat, terelgetnek, itatnak-etetnek. Majd a Pöttöm Palkó előadásuk egy részét mutatják be, és vállalták, hogy a sátorban ők is levezetnek különböző játékokat, illetve, a nagyobb táncos gyerekek is vállalták, hogy segítenek a kisebbeknek. Ezt az utat próbálgatják most, de a Csűrdöngölő, mint kapcsolatrendszer is fontos Székelyföld megmaradásáért – vallja András Mihály főszervező, aki szerint egyébként a néptánc és népzene iskolai oktatásba való hivatalos bevezetésének ügyét is közösen zászlóra kellene tűznünk Erdélyben, hiszen Romániában se alsó-se felsőfokon nincs népzenei képzés.„Akik az első Csűrdöngölőkön voltak, már felnőttek, pár év múlva ezek a gyerekek is felnőnek, és itt ezernyi gyerek találkozik egymással. Mi el se képzeljük, de a folyosókon, az öltözőkben, vagy a tereken, ezek a gyerekek megismerik egymást. Egy olyan kiterjedt kapcsolatrendszer vagy hálózat épül meg, hogy aki kimegy a falujából, könnyen meglehet, rájön arra: ha bemegy egy üzletbe, hivatalba vagy csak megy az utcán, akkor az, akivel ott találkozik felnőttként már, neki táncostársa volt! Ez is egyfajta „ragasztó” Székelyföldön: olyan közösségépítő erő, olyan biztonság és kapcsolat, amit nehéz elhagyni és félretenni, még akkor is, ha külföld több pénzt ígér” – fogalmazott a Maszolnak az igazgató, kiemelve, hogy az esemény támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Hargita Megyei Kulturális Központ - Hargita Megye Tanácsa, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség - Communitas Alapítvány.

A helyi támogatóknak is hálás a szervező csapat, hiszen közel másfél ezer gyermek egynapi ellátásáról sikerül együtt gondolkodni, ki hangszerrel, ki élelemmel, ezért köszönik a Hargita Megyei Művészeti Népiskola, Bocskor Pékség, Hargita Gyöngye természetes ásványvíz, és a Harmopan pékség segítségét.

A rendezvényről bővebb információ itt található.

Kapcsolódók

Kimaradt?