Bemutatták a Ferenc pápáról készülő dokumentumfilm előzetesét

Májusban érkezik az amerikai mozikba Wim Wenders Ferenc pápáról forgatott dokumentumfilmje. A német filmes volt az első, akinek közvetlen hozzáférést biztosítottak a pápához.

Május 18-án érkezik az észak-amerikai és a nagy-britanniai mozikba, egy hónappal később pedig a németországi filmszínházakba Wim Wenders Ferenc pápáról forgatott dokumentumfilmje, amelynek előzetesét kedden tette közzé a Vatikáni Televízió.

A maga nemében páratlan dokumentumfilmet „történelmi nem fikciós filmként¨ határozta meg korábban a Vatikán, amely közreműködött a produkció létrehozásában. Ez volt a második alkalom, hogy az egyházi állam külső filmesekkel működött együtt, és először fordult elő, hogy közvetlen hozzáférést engedtek a pápához.Wenders két éven át, számos hosszúra nyúlt audiencia során tehetett fel kérdéseket a katolikus egyházfőnek és a Vatikáni Televízió archívumában lévő exkluzív felvételekhez is hozzáférést kapott - írta a Variety.com filmes portál.

A Pope Francis - A Man of His Word című dokumentumfilmben Ferenc pápa először beszél közvetlenül a közönségnek az életéről. Emellett olyan számára fontos témákról ejt szót, mint az ökológiai felelősség, a menekültkérdés, a fogyasztói társadalom, a társadalmi igazságosság, az egyenlőtlenség és a család szerepe.

Wenders honlapja szerint a produkció „nem egy Ferenc pápáról szóló film, hanem sokkal inkább egy filmes projekt a pápa közreműködésével”.

A dokumentumfilm nemzetközi forgalmazója, a Focus Features bejelentése szerint a film május 18-án debütál az észak-amerikai mozikban, kezdetben nagyjából száz filmszínházban. A produkció nagy-britanniai premierje ugyanezen a napon lesz, míg a németországi mozikba egy hónappal később kezdik vetíteni.

Egy, a produkcióhoz közel álló forrás szerint a filmmel az idei cannes-i filmfesztiválra (május 8.-19.) is jelentkeztek, de még várnak a válaszra.

A többszörös Oscar-jelölt Wenders korábban olyan dokumentumfilmeket készített, mint a Buena Vista Social Club, a Pina Bausch és A Föld sója, Arany Pálma-díjat kapott a Párizs, Texas című játékfilmjéért Cannes-ban, A dolgok állása című munkájával pedig elnyerte az Arany Oroszlán-díjat Velencében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?