Ötvenedszer adják elő a János vitézt

„Ötven szép kerek szám, és ötven előadás egy kisváros kultúrát szolgáltató intézményének egy műsorából örömre, sőt, büszkeségre jogosító esemény. Méltóan lehet büszke a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a János vitéz című műsorára, főként hogy az eddigi negyvenkilenc fellépés mindenike telt ház előtt zajlott le" – áll a társulat szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.10 folkmagazin68

A Hargita Együttes János vitéze jócskán eltér a megszokottaktól. Elkerüli az operettes talmi csillogást és nem esik a divatos musical csapdájába. Petőfi műve inkább váza, kerete az műsornak. Az előadásban a mesés elemek és a helyzetkomikum fonódnak össze pajkos, helyenként burkoltan pajzán humorral. Nem maradnak ki a napjaink valóságára illő célzások sem, és természetesen van benne sok tánc. A műsor minimális eszköztárral, a régi vásárok vándorszínészei produkciójának hangulatát idézve nyújt jó szórakozást mindenkinek. A néző korosztálytól, nemtől, társadalmi helyzettől és képzettségtől függetlenül megtalálja benne azt, ami neki szól, amiért élvezni tudja és szívesen megnézi ezt a műsort. Amint pereg az eléadás a mosoly nevetéssé nő, a nevetés hahotává dagad.15 a103

A sikerhez az is hozzájárul, hogy szerkezetének és szinte hihetetlenül szűk kelléktárának köszönhetően a műsor akár eldugott falvak egészen apró színpadain is előadható.01 a06

A Hargita Együttes János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című műsorának ötvenedik előadásával itthon, Csíkszeredában lép színpadra a Városi Művelődési Házban március 12-én este 7 órakor.16 aDSC 0438

Kimaradt?