Tavasszal három évre bezár a kolozsvári Szent Mihály-templom

Tavasszal elkezdődik a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplom felújítása, a város meghatározó műemléképülete, a turisták egyik fontos célpontja így három évre, 2021 őszéig bezár. A restaurálással állandóan látogathatóvá válik a templom tornya, amelynek lépcsőin eddig csak kivételes alkalmakkor lehetett fellépdelni.

A korszerűsítéshez szükséges összeget az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökségen keresztül vissza nem térítendő európai uniós alapokból szerezte meg a plébánia, az erre vonatkozó szerződést még a restaurálás előkészítését elindító, decemberben elhunyt Kovács Sándor főesperes-plébános írta alá 2017 októberében. Veres Stelian plébániai kormányzó tájékoztatása szerint márciusban adják le a technikai tervet az említett intézményhez, miután ezt jóváhagyják, következhet a kivitelező kiválasztása. Mint mondta, több mint valószínű, hogy húsvét és pünkösd között eldől, hogy ki lesz a kivitelező és el lehet kezdeni a munkálatokat.Legkésőbb májusban tehát a templomot három évre bezárják, de havonta biztosítanak majd munkalátogatási lehetőséget, amelyre majd csoportosan előre be lehet jelentkezni, tudtuk meg. A tervek szerint a plébániatemplom 2021 október-november táján nyílik majd újra.

A felújítás előkészítését az M&M Design tervezőiroda szakembere, Maksay Ádám tartószerkezet-tervező mérnök vezette. Ő volt a Farkas utcai templom felújításának főtervezője is. A pályázati dokumentációhoz régészeti, művészettörténeti kutatásokat végeztek a templomon belül és kívül, ennek eredményéről több előadáson beszámoltak már, a Szent Mihály plébánia, illetve a Keresztény Értelmiségi Kör pedig további előadást is tervez a kutatást vezető szakemberek bevonásával.

A gótikus plébániatemplom hosszú ideig tartó építését a 14. század második felében kezdték el, jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült, olvasható Mihály Melinda művészettörténész összefoglalójában. Az utolsó nagyobb beavatkozás 1951-ben történt, ekkor Bágyuj Lajos elbontatta a szentély sérült barokk boltozatát és az eredeti gótikus boltozatot vasbetonból rekonstruálta. Szintén ekkor fedték fel Darkó László vezetésével a ma is látható falképeket, amelyeket most konzerválni fognak. A friss falkutatás szerint több falkép nem maradt fenn a templomban, mondta a plébániai kormányzó.Veres Stelian szerint a templom tetőszerkezetének kijavítása, a cserepek újrarendezése, a kő tisztítása lesz a legnagyobb beavatkozás, ugyanakkor korszerű világítással, elektromos hálózattal és fűtésrendszerrel is ellátják a templomot. A jelenleg poros, raktárszerű torony a helyreállítás után biztonságosabb lesz, így nem csak nyílt napok alkalmával, hanem állandóan látogathatóvá teszik és itt állítanak majd ki néhányat az 1951-ben a templomból eltávolított barokk oltárok közül.

Kapcsolódók

Kimaradt?