Az üzleti szféra ihlette az M Studio legújabb előadását

A sepsiszentgyörgyi M Studio csütörtökön mutatja be legújabb, mindössze kétszer két méteres színpadtérben játszódó előadását. Az irodaházak közegéből inspirálódó Lift - boys will be boys című produkció Fehér Ferenc rendezésében készül.

Fehér Ferenc táncművész-koreográfus ezidáig három sikeres produkciót jegyez az M Studio repertoárjában, a Kampf (2013), a Személyazonosság (2015) és A Jó, a Rossz és a K**va anyád (2016) című előadásokat rendezte a társulatnál. A most készülő Lift című előadást az előzőekhez képest még intenzívebb és innovatívabb mozgásvilág, illetve sajátos térhasználat jellemzi. A negyedik közös alkotófolyamat részleteit sajtótájézkoztató keretében ismertették.Az előadás kiindulópontja az irodaházak közege, az üzleti szféra világa, amelyben az emberek álarc mögé bújnak, és szinte soha nem lehetnek igazán önmaguk. Talán csak a liftben, ahol két emelet között kiengedhetik a gőzt, és üzletemberekből kis ideig újra gyerekekké, fiúkká válhatnak. A rendező-koreográfus hangsúlyozta, hogy az előadás elrugaszkodik a kiindulópontként szolgáló alaphelyzettől, így az értelmezési lehetőségeket nem szűkíti le az adott sztori keretei közé. „A lift a legkisebb olyan tér, ahol szorosan lehetünk egymás mellett anélkül, hogy kapcsolatba kerülnénk. A lift mindig tart valahová. Mehet fölfelé, mehet lefelé, de ha egyszercsak elakad, akkor bármi megtörténhet” – írják a szinopszisban.

Fehér Ferenc ezúttal rendhagyó térhasználattal él, a három szereplő, Deák Zoltán, Szekrényes László és Veres Nagy Attila mindössze kétszer két méteres térben játssza az előadást. A kis játéktér olyan sűrített struktúrát és erőteljes dinamikát eredményez, amely egy percig sem hagyja pihenni sem a színészt, sem a nézőt.

A Lift című előadást csütörtökön 19 órától mutatják be a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban. A premiert követően Sepsiszentgyörgyön február 24-én, március 10-én és 27-én, a színház világnapja alkalmával lesz műsoron az előadás, amelyet március 7-én Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színházban is bemutat a társulat.

A bemutatóra 5 lejes helyjeggyel érvényesek az Ábel bérletek, helyet előjegyeztetni, jegyet vásárolni a Kulturális Szervezőirodában (tel. 0267-312104) és online lehet. Az előadás 14 éven aluliaknak nem ajánlott.

Kapcsolódók

Kimaradt?