Aradra hozzák a Debreceni Virágkarnevált

Több mint száz kulturális, szórakoztató, szabadidős és sportrendezvényt szervez idén a Városi Kulturális Központ – adta hírül az aradi polgármesti hivatal sajtóközleményében.

Természetesen a románok „Nagy Egyesülésének” – valójában az Erdély Ó-Romániához való csatlakozását egyoldalúan kimondó gyulafehérvári nagygyűlés – centenáriuma alkalmából szervezett programok uralják a sort, de azért néhány hagyományos, mindenki által érdeklődésre számot tartó, vagy a magyar közösséget szorosabban is érintő rendezvény is lesz.

Idén megünneplik az aradi magyar színjátszás 200 éves évfordulóját, ismét megtartják az Aradi Magyar Majálist, az Aradi Városnapokon továbbra is megszervezik Pécs Napját, ősszel pedig az Aradi Magyar Napokra is sor kerül. Első ízben szervezik meg a Virágfesztivált – tavasszal és ősszel –, éspedig a debreceni önkormányzattal közösen, úgyhogy az Európa-hírű Debreceni Virágkarneválon felvonuló virágkompozíciók egy része Aradon is látható lesz.

A kerületi mozik revitalizálására indított ingyenes filmvetítéseket is folytatják, de a tavaszi és téli vásárt, a STRArad utcafesztivált, a Kisebbségek Fesztiválját, a Maros-parti szabadtéri vetítéseket, a Békéscsaba–Arad Szupermaratont, a Szomszédok ünnepét és más, már bevett népünnepélyeket is megtartanak.

A művelődési központ egyik első rendezvénye a magyar közösség körében is köztiszteletnek örvendő Stefanov Titusz nyugdíjas fogtechnikus érem- és jelvénygyűjteményéből nyíló kiállítás lesz, ami február 15. és 22. között látható majd az első román tanítóképzőből átalakított oktatási múzeumban, a Preparandiában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?