A zene mindenkié! Siketeknek és nagyothallóknak zenél a kolozsvári filharmónia

A zene mindenkié! A siketeké is!(?) című projekt lehetőséget teremt erdélyi siketek és nagyothallók számára, hogy sajátos módon, különleges módszerek segítségével fedezzék fel a zene világát. A nyári orgonatúra után szerdán eset hat és nyolc óra között a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia próbáján vehetnek részt az érdeklődők, derül ki a szervezők közleményéből.

A kolozsvári filharmónia zenészei segítségével bevezetik a siketeket a hangszerek világába: megismerkedhetnek a hangszerekkel, felfedezhetik és átélhetik azok rezgéseit, a legkíváncsibbak akár ki is próbálhatják a hangszereket. A zenekari próba során az érdeklődő siketek közvetlenül a zenészek mellett foglalnak helyet, a színpadon. Míg a zenekar játszik, ők a hangszerek rezgéseire figyelnek.

A próba után a jeltolmácsok kíséretében a résztvevők bejárják a koncerttermet és különböző helyszínekről követik a zenekari próbát. Az esemény végén pedig megbeszélik az élményeket.

A zene mindenkié! A siketeké is!(?) című projekt keretében Kolozsvár mellett Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön is tartanak workshopokat, ezek minden erdélyi siket és nagyothalló számára díjmentesek.

A projekt megvalósítását a Communitas Alapítvány segíti, a szakmai támogatást pedig a Romániai Siketek Országos Szervezetének (ANSR) Kolozsvári Fiókja, a Transilvania Állami Filharmónia, a BBTE-RT Zenepedagógia Tanszéke, valamint a marosvásárhelyi Deaf Health Care Center munkatársai biztosítják. További részletek a Music4Deaf Facebook-oldalon olvashatóak.

Kapcsolódók

Kimaradt?