Népzene- és néptánctalálkozó kezdődik a hétvégén Sepsiszentgyörgyön

Hétvégén 29. alkalommal szervez Népzene- és Néptánctalálkozót Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány. A november 10. és 12. közötti találkozóra Kalotaszegről érkeznek fiatal hagyományőrző vendégek, az esemény kiemelt meghívottjai pedig a Fitos Dezső Társulat és a Szentendre Táncegyüttes Magyarországról.

A rendezvénynek kettős szerepe van. Egyrészt célja az erdélyi népzene- és néptánckultúra generációk közötti átörökítése, hiszen egyre kevesebb az olyan hagyományőrző, akit el lehet hozni egy ilyen rendezvényre, mivel nagyon idősek. Másrészt a találkozó alkalmat ad a felbecsülhetetlen értékű folklóranyag gyűjtésére, megörökítésére és továbbadására.Fotók: Ádám Gyula

A sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánctalálkozót egy évvel megalakulása után, 1991 novemberében szervezte első ízben a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. Az elmúlt 28 találkozó alkalmával több mint 500 erdélyi adatközlőtől gyűjtöttek össze 50 óra hang- és 100 óra videóanyagot. A rendezvény gálaműsora és a kísérőprogramok gazdagsága révén a sepsiszentgyörgyi rendezvény Erdély legszélesebb körű népzene- és néptánctalálkozójává vált.

A rendezvény november 10-én, pénteken 19 órától a Fitos Dezső Társulat és Szentendre Táncegyüttes Irgalom! című táncszínházi előadásával kezdődik a színház nagytermében. A produkció Arany János balladái nyomán készült Kocsis Enikő és Fitos Dezső rendezésében és koreográfiájában. November 11-én, szombaton délelőtt 11 órától veszi kezdetét a IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny a Háromszék Táncstúdióban.

A találkozó ünnepi gálaműsorát szombat este 7 órától lehet megtekinteni a színház nagytermében. A gálán színpadra lép a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, a Szentendre Táncegyüttes, a Fitos Dezső Társulat, a Kincskeresők Néptáncegyüttes, a Százlábú Néptáncegyüttes, a IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny nyertesei, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar. A találkozó ideje alatt mindkét este, pénteken 21 órától, szombaton pedig 22 órától táncház is lesz a színház előcsarnokában.

November 12-én, vasárnap gyermekprogramokkal várják a kicsiket és nagyokat a Tamási Áron Színházban. Reggel 9:30 és 11:30 között kézműves-foglalkozásokon lehet részt venni, 11:30-tól veszi kezdetét a gyermekgálaműsor, melynek keretében Kovászna megyei gyermek néptáncegyüttesek lépnek színpadra, 13:00 és 13:30 között pedig gyermektáncház lesz a színház előcsarnokában.

A rendezvény részletes programja itt megtalálható.

Kapcsolódók

Kimaradt?