Novemberi orgonakoncert-sorozat indul a kolozsvári Szent Mihály-templomban

Hétfő esténként hét órától orgonakoncert lesz a kolozsvári Szent Mihály-templomban. A barokk orgonákat elsőként a pécsi Balatoni Sándor orgonaművész szólaltatja meg.

Az egyházzene és zenészek védőszentje, Szent Cecília tiszteletére 13. alkalommal szerveznek orgona-koncertsorozatot, közlik a szervezők. A belépés ingyenes, az adományokat az orgona-együttes karbantartására fordítják.A november 6-án fellépő Balatoni Sándor 1983-ban született Pécsett, zeneszerzői, karvezetői, orgonaművész-diplomát is szerzett. Doktori tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen és az Eastman School of Music egyetemen végezte. 2014 óta a pécsi Jézus Szíve templom orgonistája és karnagya, emellett a Pannon Filharmonikusok orgonistája, a Pannon Fesztiválkórus korrepetitora, több lemezfelvétel orgonista közreműködője. 2017-ben elnyerte az Európai Kórusszövetség zeneszerzői pályázatának I. díját.

A kolozsvári hangverseny keretében J. S. Bach, Eszterházy Pál, Felix Mendelssohn és Theodore Dubois orgonaműveit adja elő.

A koncertsorozat további fellépői november 13-án Mátyás István és Genoveva dos Santos Bécsből, november 20-án Boldizsár Katalin és Potyó István Kolozsvárról, november 27-én pedig Kovács Szilárd Pécsről.

Kapcsolódók

Kimaradt?