Sokszínű színházi kínálattal készül a Partiumi Magyar Napok

A Partiumi Magyar Napok nem csak a felhőtlen szórakozás, a bulik és koncertek helye, hanem a minőségi szórakozás, a nívós színházi előadások ideje is. Ahogyan azt már a PMN közönsége megszokhatta, a rendezvény ideje alatt neves külföldi és hazai színházi előadók szórakoztatják majd a nagyérdemüt nyolc napon át.

Rögtön a PMN elején egy kivételes alkotás érkezik Szatmárnémetibe, A gyönyörben NINCS középút címmel. Egy kivételes atmoszférájú színházi csemege, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes szövegeivel, Darvas Ferenc és Melis László dalaival. Híres tangók, sanzonok, operettek, és akiben mindez összeér: Eszenyi  Enikő, augusztus 20-án, vasárnap 19 órától az Északi Színházban kerül sor a budapesti Víg Színház produkciójára – áll a Maszolnak eljuttatott közleményben.

Augusztus 21-én az Aradi Kamaraszínház vendégelőadását tekintheti meg a közönség, Sex, drogs, gods & rock n roll címmel Tapasztó Ernő rendezésében. „A sex, drugs, gods & rock’n’roll című, Eric Bogosianból és José Saramagóból kikevert elegy a Bibliát tölti újra. A mikrofonnal felszerelt forgószékben ülő Harsányi Attila néhányat fordul és a topmenedzser Istentől máris a mély depresszióban sínylődő Noéig jut, aztán a fejhangon sivító laza Káintól a drogos múltjára legbüszkébb rocksztárig kerül. Egyszerre távolítja el és hozza érthető közelségbe a már-már unásig ismertet, bravúrosan és fölényesen játszadozva a mi lenne, ha kérdésével.” (Jászay Tamás, revizor online).

Augusztus 22-én, kedden Földes László HOBO Halj meg és nagy leszel című produkciója várja a rajongókat, Vidnyánszky Attila rendezésében. Szerdán a budapesti József Attila Színház társulata hozza el Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccioját, csütörtökön Szereted-e még? címmel Szécsi Pál emlékkoncertnek ad otthont az Északi Színház. Az emlékkoncerten olyan neves művészek lépnek fel, mint Gergely Róbert, Némedi-Varga Tímea, Gere Orsolya színművészek és zenekaruk, ifj. Rátonyi Róbert vezetésével.

Augusztus 25-én pénteken egy nagyszerű darabbal zárjuk a 16. Partiumi Magyar Napok színházi előadásainak sorát. Az Északi Színház  színpadi nézőtérén Székely Csaba: Szeretik a banánt, elvtársak? címmel a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása lesz megtekinthető Sorin Militaru redezésében. „Izgatott, hogy egyszemélyes színházként egyedül játszhatom el a fanyar humorral átitatott történet főszereplőjét és mindazokat, akiket, ha kicsit elrajzoltan is, megidéz. A főhős épp velem egyidős, és én is hasonló romániai városban nőttem föl. Nálunk is voltak Veres elvtársak, akik így utólag inkább komikusnak tűnnek föl, nekem is volt ilyen kivételezett helyzetű osztálytársam, mint ennek a történetnek a főhőse, aki mégis boldogtalanul nőtt fö”l – nyilatkozta a darab főszereplője, Sebestyén Aba. A produkció nem mellesleg a BBC rádiójáték-pályázatán a Legjobb Európai Dráma Díját nyerte el.

A színházi előadásokra jegyekel elővételben az Északi Színház jegypénztárában lehet vásárolni 25 lejes egységáron naponta 10 és 17, valamint szombaton 10 és 13 óra között. A 16. Partiumi Magyar Napok színházi előadásainak támogatója az AUTONET. A Partiumi Magyra Napok fő támogatói: Tarr Beton, Farmacenter, Gemelli, OTP Bank. Arany fokozatú támogatók:  Ecomatrix, Promomix, Transpink, Arnisol, Igazi Csíki Sör.

Kapcsolódók

Kimaradt?