A térség legmodernebb múzeuma lesz a Székely Nemzeti Múzeum

Felújítják a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, amely így Székelyföld legkorszerűbb múzeuma lesz – hangzott el kedden. A háromszéki önkormányzat és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetői ezen a napon írták alá a Kós Károly által tervezett épület felújításáról szóló finanszírozási szerződést.

A Regionális Operatív Programban támogatott pályázat összértéke: 21,8 millió lej, ebből Kovászna Megye Tanácsának önrésze és a nem elszámolható költségek 4,9 millió lejre rúgnak.

Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök kifejtette: „A Székely Nemzeti Múzeum a székely nemzet múzeuma, így erős érzelmek fűznek mindannyiunkat ehhez az intézményhez”. Hozzátette, hogy a múzeum korszerűsítésének ötlete tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg. Akkor Demeter János volt a tanácselnök, ekkor rendelték meg a felújítási terveket. Sőt a kivitelezésről szóló pályázat is nyert, de a projekt nem kapott támogatást, mert elfogyott a pénzkeret. Tamás Sándor elmondta, azóta új tervet készíttettek, és újra pályáztak. Most sikerült aláírni a finanszírozási szerződést, így kezdődhet a munka. 

Felújítják a sepsiszentgyörgyi múzeum főépületét és a két hajdani múzeumőri lakást, amelyekben jelenleg az adminisztratív irodák, illetve raktár működik. Emellett tájépítészeti munkálatokat végeznek a múzeumkertben.

Átalakítják a múzeumi látogatói útvonalat is, hogy a kiállításokat elérhetővé tegyék a fogyatékkal élők számára is. Emellett bronzból öntött maketteket, Braille írással ellátott címkéket és táblákat, 3D-s térképeket, tapintható térképeket helyeznek ki, audioguide-okat vásárolnak. A korszerűsítés során egy helyre csoportosítják a kutatói laborokat és restauráló műhelyeket, öltözőket és kiegészítő helyiségeket alakítanak ki. A korszerűsítést követően nagyobb teret kapnak a múzeumpedagógiai foglalkozások, és interaktív tevékenységekre alkalmas helyiségeket alakítanak ki a múzeum főépülete mögött található adminisztratív épületben.

A múzeum korszerűsítéséről szóló szerződés aláírásakor, Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója kifejtette: sok jól előkészített pályázat érkezett Háromszékről. Emlékeztetett, a térség rendkívül gazdag épített örökség terén, ezért fontos a műemlékek felújítása, emiatt is nehéz rangsorolni a pályázatokat. Kovászna megyéből a nagyajtai unitárius erődtemplom, a dálnoki református templom és a lemhényi római katolikus templom felújításáról szóló pályázatokat támogatja az Európai Unió, ugyanakkor Kovászna városával kötöttek előfinanszírozási szerződést a turizmusfejlesztési pályázathoz - jelentette be az igazgató.

Kapcsolódók

Kimaradt?