450 éves a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat

2017. június 2. és 5. között szervezik meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A székelyek 1567. pünkösd szombatján, pontosan 450 évvel ezelőtt fogadták meg, hogy minden évben elzarándokolnak Csíksomlyóra, tudtuk meg a csíksomlyói ferences rendház szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.

A pünkösdi búcsú szónoka Nm. és ft. dr. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz. A zarándoklaton részt vesz nm. és ft. Miguel Maury Buendía érsek, a Vatikán bukaresti nagykövete, illetve Anthony Perry a ferencesek legfőbb elöljárója, miniszter generálisa is.

A búcsú történetét Fr. Urbán Erik csíksomlyói templomigazgató így ismerteti a közleményben: A boldogságos Szűz Mária tisztelete egykorú a ferencesek Csíksomlyón való letelepedésével, amely az 1440-es években történt. Az első, a gótikus templom pátrónájának Sarlós Boldogasszonyt, vagyis a Szűz Mária látogatása Erzsébetnél titulust választották. Már az első évtizedekben elkezdődött Szűz Mária tisztelete, ami abban állt, hogy a templombúcsú napján a környék népe összegyűlt Csíksomlyón. Rövidesen szokássá vált, hogy az évközi Mária-ünnepeken is jöttek hívek a szomszéd helységekből a Szűzanyát köszönteni. 1444-ben IV. Jenő pápa a templom építéséhez nyújtandó segítségre biztatta a híveket arra hivatkozva, hogy „igen sok nép jár Somlyóra Szűz Máriát tisztelni.” Ez a Mária-tisztelet gyarapodott az idők folyamán.
​Ezért gyűltek össze 1567. pünkösd szombatján is a székelyek Csíksomlyóra: segítséget kérni hitükben való megmaradásukhoz és hálát adni Istennek és a Szűzanyának a segítségért. Megfogadták, hogy nem valaki vagy valami ellen emelnek szót, hanem Istenbe vetett hitüket erősítik, ennek emlékére minden pünkösd szombatján egységesen elzarándokolnak a Szűzanya tiszteletére Csíksomlyóra. Így indult el a pünkösdszombati nagy zarándoklat, amelyet a mai napig hűségesen gyakorol a hívő székely nép, de nem csak, hiszen számos messzi helyről érkeznek a zarándokok. Ennek a fogadalmi búcsúnak a 450. évfordulóját ünnepeljük az Úr 2017. esztendejében, megismételve a régi kérést: „Tarts meg minket őseink szent hitében!”
A búcsú részletes programja az esemény Facebook-oldalán olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?