Színházi világnap: jótékony célú bolhapiacon jártunk Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház másodjára szervezett adománygyűjtő bolhapiacot, amelynek keretében a társulat tagjai saját ruháikat, ékszereiket, változatosabbnál változatosabb tárgyaikat kínálták eladásra, ennek bevételét pedig a diabéteszes, reumás és onkológiai beteg gyerekek számára szervezett Yuppi tábornak ajánlják fel.

A Szamos-parti vásárt szombaton, a színházi világnap alkalmával tartották. A jótékony célú bolhapiac ötlete Albert Csilla kolozsvári színművésznőtől származik, az első kiadást a tavalyi Kolozsvári Magyar Napokon szervezték meg. Akkor az Életfa Családsegítő Egyesület Én is szeretnék játszani című projektjét támogatták, három nap alatt több mint kétezer lejt gyűjtöttek. A nagy érdeklődésnek köszönhetően megbizonyosodtak arról, hogy meg fogják ismételni az akciót, így a színházi világnapot tűzték ki következő időpontként – mesélte a Maszolnak Balázs Nóra, a színház sajtókapcsolatokért felelős munkatársa.

A vásárból származó pénzösszeget a színház idén a Yuppi tábornak ajánlja fel, amely ingyenes élményterápiás tábor diabéteszes, reumás és onkológiai beteg gyerekek, valamint családjaik számára. Könnyen esett erre a választás, mivel a színház berkeiben már hallottak a táborról, illetve több színész is kapott már megkeresést, hogy tartson ott egy-egy foglalkozást, tájékoztatott Balázs Nóra. „Nagyon örülök, hogy ez a kapcsolat most megszületett, mert úgy érzem, hogy a jövőben is, másképpen is fogjuk tudni őket támogatni, ha csak apróságokkal is” – fogalmazott.

A kezdeményezők azt tapasztalták, hogy ilyen alkalmakkor beindul az emberekben az adakozó szándék, mivel az összeg felajánlása után egy emléktárggyal is maradnak. Ugyanakkor van egy fajta presztízsértéke is a megvásárolt tárgyaknak, hiszen nem az ócskapiacról származnak egy ismeretlen árustól, hanem tudjuk azt, hogy például Kézdi Imola színművésznő gyönyörű ékszereit vettük meg. „Így tudom azt, hogy kitől származik, és azt is, hogy jó célra szánták, nem a másképp kidobásra szánt dolgok vannak itt, hanem mindenki kiválogatott valamit, amit erre a célra szeretett volna felajánlani” – tette hozzá a kolozsvári színház munkatársa.

Balázs Nóra azt is elmondta: a színészek nagyon nagy örömmel ajánlották fel idén is ruháikat, csecsebecséiket. A tavalyi kiadást egyébként eredetileg egynaposra tervezték, de sok színész belelkesedett, és másnap hatalmas nagy zsákokkal jelent meg. „Egy fél utcát elfoglaltunk” – idézte fel Balázs Nóra.

Idén az volt az egyik érdekesség, hogy két színész kislánya is csatlakozott a kezdeményezéshez, de nem is akárhogyan: már meglévő dolgok helyett sajátkezűleg készített játékokkal, festett lufikkal készültek a bolhapiacra. Minden termékkategóriának volt egy előre meghatározott, minimális ára, de a tavalyi tapsztalat azt mutatta, hogy annál többet ajánlanak fel a vásárlók, egy festmény például 15 lej helyett 100 lejért kelt el.

A színházi világnap alkalmával szervezett kolozsvári eseményeket a színház honlapján lehet böngészni. Isabelle Huppert francia színésznő színházi világnapi üzenete itt olvasható

Kapcsolódók

Kimaradt?