Beyoncé vagy Adele viheti el a legfontosabb Grammy-díjakat

Vasárnap adják át a Grammy-díjakat Los Angelesben. Az 59. díjátadó nagy kérdése, hogy Beyoncé vagy Adele megy-e haza a legfontosabb elismerésekkel.

Az amerikai zeneipar legrangosabb elismerésére a legtöbb, kilenc kategóriában Beyoncé esélyes, de nyolc jelölést kapott Rihanna, Drake és Kanye West is. A három legfontosabb - az év albuma, az év dala és az év felvétele – kategóriában Beyoncét jelölték Lemonade című albumával és Formation című dalával, valamint Adele-t, a 25 című lemezzel és Hello című slágerrel.

A Grammy-díjakat egyébként idén 84 kategóriában ítélik oda. Az apró elismerések között az említett három a legjelentősebb. Az év dala és az év felvétele között az a különbség, hogy az előbbivel a zene és a szöveg szerzőjét ismerik el, az utóbbival pedig a teljes csapatot, aki a felvétel elkészítésében közreműködött.

A BBC előrejelezése szerint Beyoncé kapja majd az év albuma díjat személyes és politikai üzenetet tartalmazó, fekete nők mellett kiálló Lemonade című albumáért, míg a szakmaibb díjakat, a legjobb dal és legjobb felvétel elismeréséért Adele kapja majd a Helloért.

Az Index újságírója úgy gondolja, hogy a Grammy-díj esetében inkább az a fontos, hogy a hagyományos amerikai zeneipar fenntartásában mekkora szerepet töltött be a díjazott, azaz mennyit hozott a konyhára. Ebből a szempontból Adele lehet a nagy győztes, hiszen 25 című albumából egyetlen hét alatt több mint 3 millió darab kelt el az Egyesült Államokban, amire 1991 óta nem volt példa. A Lemonade először csak Tidal-ön keresztül volt elérhető, ami valószínűleg rontott Beyoncé statisztikáin.Mindkét énekesnő fellép a vasárnapi gálán, akárcsak Bruno Mars, The Weeknd, a Daft Punk és Alicia Keys. Életműdíjat kap posztumusz Nina Simone amerikai soulénekesnő és a The Velvet Underground amerikai rockzenekar, és a gálán megemlékeznek a tavaly elhunyt George Michaelről és Prince-ről is.

Kapcsolódók

Kimaradt?