Színházélményt karácsonyra!

Karácsonyi ajándékként akár színházbérlettel is meglephetjük szeretteinket - ajánlja a nagyváradi Szigligeti Színház. A Szabadidő-bérlet a színház három társulatának négy szabadon választható nagytermi előadására, a Stúdió-bérlet a Szigligeti Stúdióban színpadra négy, a Trió-bérlet pedig három tetszőlegesen választott produkcióra használható fel - áll az intézmény közleményében.

A nagyváradi színház karácsony előtt is változatos programmal várja az érdeklődőket. Péntektől vasárnapig háromféle műfajt ajánl: a programban fekete humorú vígjáték, dráma, valamint ifjúsági előadás is megtalálható.Pénteken este 7 órától ismét műsorra tűzi a Szigligeti Társulat Székely Csaba Bányavirág című előadását. A dráma cselekményének középpontjában egy elszigetelt székely település lakóinak szürke hétköznapjai állnak. A kisközösség tragikus állapotáról azonban a szerző, Székely Csaba páratlan humorral beszél. Az előadást Hunyadi István rendezte.

Szombaton este 7 órától Choderlos de Laclos levélregényéből, valamint Christopher Hapton filmforgatókönyvéből készült Veszedelmes viszonyok látható a Szigligeti Stúdióban. A szenvedélyes és bosszúálló arisztokraták fordulatos szerelmi történetét feldolgozó drámát Hargitai Iván állította színpadra a tavalyi évadban.

Vasárnap délután 5 órától a Leánder és Lenszirom című ifjúsági előadásra várnak a szervezők minden érdeklődőt. A családi varázsmese a felnőtté válás nehézségeiről, a szerelem, szeretet és barátság természetéről beszél kicsiknek és nagyoknak egyaránt élvezhető módon.

A Szigligeti Stúdióban december 18-án este 7-től ismét műsoron lesz az Ütközések – táncelőadás a Nagyvárad Táncegyüttes előadásában. „Az Ütközések a ma emberéről szól. Férfiakról és nőkről, olyan történetekről, amelyek önállóan is érvényes események, de összességében egy változatos képet mutatnak rólunk” – nyilatkozta korábban Dimény Levente, az előadás rendezője.

A mozgásszínházi produkció különlegességét nem csupán a kilenc koreográfus által elképzelt világok különbözősége, hanem az azokat szerves egységbe foglaló zene teremti meg, amelynek szerzője az országosan elismert Cári Tibor.

Kapcsolódók

Kimaradt?